A korábban már több ügy kapcsán a kritikák kereszttüzébe kerülő Meta háza táján újabb kellemetlen botrány van kialakulóban: a vállalat megtiltotta dolgozóinak, hogy a munkahelyen az abortuszról bármilyen formában beszélgessenek – írta a The Verge.

A Meta egyik vezetője csütörtökön közölte az alkalmazottakkal, hogy a cég belső szabályzata értelmében tilos az abortuszról beszélni a munkahelyen, valamint a Workplace-en is, ami a Facebook belső változata. A szabályozás indoklása az, hogy emiatt megnövekedne a kockázata annak, hogy a vállalat "ellenséges munkahelyi környezetnek" minősül.

October,29,,2021,,Brazil.,In,This,Photo,Illustration,The,Meta
Fotó: Shutterstock

Bár a szabályzatot a Meta elődje, a Facebook már 2019-ben bevezette, azonban eddig nem jelentették be. A dokumentum megtiltja az alkalmazottaknak, hogy az abortusz helyes vagy helytelen voltáról, az abortusz elérhetőségéről, az jogszabályi környezetéről, illetve a témával kapcsolatos politikai és vallási álláspontokról beszéljenek.

Néhány alkalmazott felszólította a vezetőséget, hogy a Roe kontra Wade ügyet hatályon kívül helyező, legfelsőbb bírósági határozat alapján törölje a szóban forgó részt a szabályzatból. A dolgozók szerint a mostani tiltás ellentétes a vállalátnál eddig alkalmazott gyakorlattal, mely szerint szabadon beszélhetnek olyan, szintén érzékeny témákról, mint a Black Lives Matter, a bevándorlás, valamint a transzneműek jogai.

Tömegével rendelik Európából az abortusztablettát az amerikaiak

Miután várhatóan több államban is betilthatják a terhességmegszakítást, pánikvásárlás alakult ki.