Bár egyre többen várnak nagyobb felpattanást a részvénypiacokon, egyelőre úgy tűnik, a hedge fund menedzserek évtizede nem voltak olyan óvatosak a részvényekkel kapcsolatban, mint éppen most. Úgy vélik, még korántsem fogtak padlót a zuhanó részvényárfolyamok. Paradox módon az állami nyugdíjalapok viszont már az emelkedésre halmozzák a téteket. Teszik ezt ráadásul hitelből, tőkeáttéttel.

A Morgan Stanley ügyfél-tájékoztatója szerint június közepére az amerikai fedezeti alapok 2010 óta a legalacsonyabb szintre csökkentették nettó kitettségüket, alig fogadnak a részvényárfolyamok emelkedésére, miközben az európai és ázsiai alapok fogadásai is éves mélypontra süllyedtek. Jellemző a borúlátásra, hogy a nagy alapkezelők annak ellenére tartják a medvepiaci pozíciókat, hogy az S&P 500 idén már 18 százalékot esett, a Stoxx 600 pedig több mint 15 százalékot veszített értékéből. 

A Financial Times kiemeli a Ray Dalio milliárdos által alapított, amerikai székhelyű Bridgewater Associates fogadásait. A közelmúltban 27 short pozíciót vettek fel az európai részvények 0,5 százalékos közzétételi küszöbértéke felett a Breakout Point adatai szerint. A pozíciók összértéke körülbelül 9,8 milliárd euró. A 151 milliárd dolláros eszközállományt kezelő alap nem most fogott bele short ügyletek kiépítésébe, korábban már pozíciókat vett fel az amerikai kincstárjegyek és részvények, a vállalati kötvények további árfolyamesésére játszva. 

A fedezeti alapokat idén elsősorban a korábban gyorsan növekvő technológiai részvényekben lévő részesedéseket leértékelő eladási hullám sújtja, nem rendelkeznek elegendő short pozícióval ahhoz, hogy ellensúlyozzák az árfolyamzuhanást. Így nem meglepő, hogy az amerikai részvényalapok nettó eszközértéke idén átlagosan 14,1 százalékkal zsugorodott, míg az európai alapok 8,3 százalékot veszítettek értékükből.

Miközben a magánalapok shortolják a piacot, egyre nagyobb bajban vannak az amerikai állami nyugdíjalapok, amelyek egy részének a portfóliók leértékelődése miatt nincs elég pénze a kifizetésekre. A The Wall Street Journal szerint most kölcsönökből fektetnek long ügyletekbe annak reményében, hogy a szerintük hamarosan érkező emelkedő hullám felfrissíti a tikkadt részvénypiacokat.

Businessman,Keeping,The,Growth,In,Economy
Az amerikai hedge fund menedzserek évtizede nem voltak olyan óvatosak a részvénypiacon, mint éppen most. Paradox módon az állami nyugdíjalapok már az emelkedésre halmozzák a téteket. Ráadásul hitelből, tőkeáttéttel.
Fotó: Shutterstock

 

Nemcsak a kölcsönből való befektetés, amelyet korábban azért igyekeztek elkerülni a nyugdíjalapok, hanem a tőkeáttét is egyre hangsúlyosabban megjelenik ezen a szolid piacon. A nagyjából 440 milliárd dolláros kaliforniai közalkalmazotti nyugdíjalap – a Calpers – 90 éves története során még sosem vett fel tőkeáttételes pozíciót. Most ez is megtörtént.