A múlt hónapban is bizonytalan hangulat jellemezte a globális és a hazai piacokat. Az ingadozó befektetői kedv, amelyhez a nyári időszak beköszönte is hozzájárult, végül a mérsékelt júniusi forgalomban is megmutatkozott, az azonnali részvénypiac 216,7 milliárd forintos forgalommal zárta a hónapot, amely egy kereskedési napra vetítve 10,3 milliárdot jelent. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX a múlt hónaphoz hasonlóan stagnált, végül 39 241 ponton állt meg júniusban – írja havi összefoglaló közleményében a BÉT.

A vezető részvények forgalmi rangsorában újfent az OTP Bank emelkedett ki, a bankpapír 4,5 százalékos ereszkedés mellett az összforgalom 58,7 százalékát adta, 127,2 milliárdos forgalommal. Második helyen a Mol zárta a hónapot, melynek részvényárfolyama közel 10 százalékos növekedést produkált, 57,3 milliárdos forgalommal. A harmadik-negyedik helyen a gyógyszeripari papír, a Richter, valamint a Magyar Telekom végzett 25 és 3,3 milliárdos forgalommal. 

2017.03.10. Budapesti Értéktőzsde BÉT Legek díjátadó gála. Fotó: Móricz-Sabján Simon
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A Richter kurzusa 5,6 százalékkal gyengült június során, a távközlési papírt pedig 15 százalékkal ütötték lejjebb a tőzsdézők.

Az ötödik helyre a 4iG zárkózott fel, az informatikai társaság 27,3 százalékkal produkált magasabb forgalmat júniusban az előző hónapban elért eredményeihez képest.

A brókercégek közül júniusban ismételten a Wood & Company zárt az élen, a befektetési szolgáltató 127,2 milliárdos forgalmat produkált a hónapban. A második helyen a Concorde áll, a társaság 98,4 milliárdos forgalmat bonyolított le, míg a harmadik helyet az Erste Bank szerezte meg, 78,9 milliárd forintos eredménnyel.

brókercégek, BÉT
Fotó: BÉT / BÉT

Az árupiacon – az év első felében tapasztalt intenzitáshoz hasonlóan – ismét kimagasló növekedés történt júniusban, a szekció májushoz képest megduplázta, így 2 milliárdos forgalommal zárta a hónapot. A határidős gabona összforgalma ezúttal négy termékből adódott össze, a teljes forgalomból a fenntartható takarmánykukorica részesült a legnagyobb mértékben 58,7 százalékkal, összesen 1217,7 milliós forgalommal, amelyet a második helyen a nagy olajtartalmú napraforgómag követett, 19,5 százalékkal. A harmadik-negyedik helyre a fenntartható takarmánybúza és az Euro-búza zárkózott fel 17 és 4,8 százalékos teljesítménnyel.