Alapvetően optimista hangulatban kereskedtek a befektetők kedden az európai börzéken, a meghatározó nyugati indexek kisebb, jellemzően fél százalék alatti emelkedéssel fejezték be a napot. A pesti tőzsdén még hangsúlyosabban domináltak a vevők, a BUX így európai társait felülmúlva 1,2 százalékot erősödött, és 43 528 ponton zárt.

A hazai parkett forgalma ugyanakkor továbbra is meglehetősen „nyárias”, mindössze 6,4 milliárd forint volt.

tőzsde értéktőzsde harang becsngetés tőzsdenyitás Stock market display board with opening bell 156572508
Fotó: Lyle Leduc / Getty Images

Az emelkedést a nagypapírok közül az OTP vezette , amely 2,6 százalékos menetelést követően 9212 forintig jutott. A Mol árfolyama egy százalékkal 2916 forintig kúszott feljebb, a Magyar Telekom papírjai pedig 0,3 százalékkal 320 forintra kapaszkodtak föl. A negyedik blue chip a Richter nem tudta tartani az iramot, a gyógyszergyártó vállalat kurzusa minimális gyengüléssel 8055 forinton állapodott meg. 

Az indextagok közül a Waberer’s a nap nyertese 3,2 százalékos erősödéssel, míg a legnagyobb, 1,7 százalékos árfolyamesés miatt az Akko részvényesei bánkódhatnak.

Nincs ok örömre a forint piacán sem, a hazai fizetőeszköz a hétfői gyengülést folytatva újabb öt egységet vesztett az euróval szemben, amelyet a keddi tőzsdezáráskor már 404 forint fölött jegyeztek. Ez 1,3 százalékos leértékelődésnek számít. A dollárhoz képest 1,2 százalékkal, a 397,5-ös szintig gyengült a magyar fizetőeszköz.