Január közepén leállítja felhőalapú videójátékstreaming-szolgáltatását a Google. A Stadia alig három hónappal az indulását követően szűnik meg a technológiai óriáscég csütörtöki bejelentése értelmében.

Fotó: Ina Fassbender / AFP

A Stadiát eredetileg a játékkonzolok kihívójának álmodták meg a vállalatnál, ám nem váltotta be a hozzá fűzött ambiciózus reményeket.

A platform erős technológiai alapokra épült, azonban nem nyerte el a várt érdeklődést a felhasználók körében, ezért azt a nehéz döntést hoztuk, hogy megkezdjük a szolgáltatás leállítását

 –  írta egy blogbejegyzésben Phil Harrison, a Stadia alelnöke és ügyvezető igazgatója.

Harrison szerint a Google a Stadia technológiáját a YouTube, a Google Play és a kiterjesztett valósággal kapcsolatos fejlesztései terén kívánja hasznosítani a továbbiakban, valamint ipari ügyfelei számára is elérhetővé kívánja tenni, ha ez „összhangban van azzal, amilyennek a játékipar jövőjét látják”.

A játékipari lehetőségeit övező kezdeti optimizmus ellenére a 2019-ben debütáló Stadia már az indulásától fogva ellenszélben mozgott. A Google-nek ugyanis nem sok kapcsolata van a játékiparban, miközben számos esetben előfordult már a múltban, hogy egy ígéretesnek tűnő projekt mögül alig pár évvel az elindítása után máris kihátrált a társaság.

A Google ígéretet tett arra, hogy január 18-ig visszatéríti a szolgáltatás árát a felhasználóknak.