Borítékolhatóan nem a részvényalapok éve lesz az idei, az amerikai tőzsdei kitettséget eszközözök sorozatban a harmadik negyedévet zárták jókora mínusszal a Refinitiv Lipper adatai szerint.

A tengerentúli részvényalapok átlagosan 5,89 százalékos esést szenvedtek el július és szeptember között. Különösen a legutóbbi, szeptemberi hónap sikerült gyatrán, amikor a részvényalapok átlagosan 8,7 százalékot veszítettek értékükből.

Ez 2011 óta a legrosszabb ősz eleji teljesítmény, és egyben a pandémia kezdete – 2020 márciusa – óta abszolút értelemben is a legnagyobb veszteség.

A portfóliómenedzserek eszerint alig tudták puhítani ügyfeleik veszteségeit a pesszimista piaci hangulat okozta esések során, a zászlóshajónak számító S&P 500 index ennél alig nagyobb, 9,3 százalékos mínuszt hozott össze szeptemberben.

Kilenc hónap alatt is alig másfél százalékponttal teljesítették felül a szélesebb piacot az alapkezelők. A részvényalapjaikban forgatott eszközökön 23,5 százalékos árfolyamveszteséget könyvelhettek el, míg az S&P 500 index ez idő alatt 24,8 százalékot esett.

US national debt exceeds $31T for 1st time
Fotó: Anadolu Agency

A befektetési szakemberek dolgát a Fed immár harmadik 75 bázispontos kamatemelése , az ennek dacára is erősödő inflációs aggodalmak, valamint a recessziós félelmek mellett az orosz–ukrán háború következtében kialakuló európai is nehezítette.

Leginkább a kínai részvényekbe fektető alapok szenvedték meg az utóbbi három hónapot, ebben a kategóriában 21,4 százalékos árfolyamzuhanást voltak kénytelenek lenyelni a befektetők. Viszonylag stabil teljesítményt nyújtottak ugyanakkor az alternatív részvényalapok, amelyek átlagosan mindössze 0,8 százalékot veszítettek a heves piaci hullámok közepette is.

Az alábukó árfolyamok a befektetők kedvét is elvették, a Refinitiv előzetes adatai szerint a harmadik negyedévben összesen 117,9 milliárd dollárt váltottak vissza a hagyományos alapokból.

A legnagyobb kiáramlás éppen a gyengélkedő részvényalapokat érte, ahonnan bő 87 milliárd dollárt vontak ki, főként az amerikai részvényekbe fektető termékeken túladva.

A kötvényalapokból is óriási összeg, 73,4 milliárd dollár folyt el a negyedév során. Az alapkezelők tőkeveszteségeit csak a pénzpiaci áramokban fedezéket találó befektetők enyhítették valamelyest, 42,7 milliárd dolláros nagybevásárlással.