Egy hónap alatt bő két százalékkal ugrott meg a hazai befektetési alapok vagyona, amelyekben augusztus végén ezzel már 11 423 milliárd forintot kezeltek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint. Az újabb bővüléssel immár az ötödik egymást követő hónapon hódított meg új csúcsot a portfóliókezelőknél fialtatott állomány.

Business,Man,Trader,Investor,Analyst,Using,Mobile,Phone,App,Analytics
Fotó: Shutterstock

Az újabb számottevő – 235 milliárd forintos – bővülésben ezúttal maguk a megtakarítók játszották a vezető szerepet, akik 209 milliárd forintot helyeztek el különböző alapokban. Ennél nagyobb volumenű tőkebeáramlást legutóbb tavaly decemberben regisztrált az MNB. 

A jókora tőkeinjekció mellett eltörpülnek a piaci hatások, amelyek közül az eszközárfolyamok emelkedése 12 milliárd, a devizamozgások pedig további 14 milliárd forinttal gyarapították a befektetések értékét.

A legtöbb friss pénzt a kötvényalapok szívták fel, a 129 milliárdos értékesítés az emelkedő kötvénypiaci hozamok és a borús gazdasági kilátások mellett csökkenő kockázatvállalási hajlandóság mellett annyira nem is meglepő.

Bár a deviza- és árfolyammozgások kioltották egymás hatását, a negyedik legtöbb pénzt kezelő kategória összvagyona ezzel együtt is 7,5 százalékkal ugrott meg.

Az elmúlt évek során folyamatosan erodálódó pénzpiaci alapok a kategória apró méretéhez képes ugyancsak igen bőséges, 42 milliárd forintos tőkebeáramlást tapasztaltak, amelyek révén a kategória eszközértéke több mint másfélszeresére hízott a nyár végére.

A második legnagyobb eszközértékű ingatlanalapokba hétmilliárd forintot fektettek a hónap során, a kedvezően alakuló árfolyammozgások pedig ennek többszörösét hozták a konyhára, a kategória így másfél százalékos gyarapodást tudhat maga mögött. A tavalyi év egyik slágertermékének számító vegyes alapokba ezúttal alig érkezett friss pénz, a piaci árfolyamok viszont lefordultak, a bő 2000 milliárd forintot kezelő kategória vagyona így minimálisan csökkent.

Befektetési alapok vagyona
 

A piaci hullámzások ezúttal nem kedveztek a részvényalapok kezelőinek sem. Az MSCI fejlődő piaci részvényindexe – a BUX-hoz hasonlóan – lényegében stagnált az időszak során, a fejlett piacokon pedig több mint négyszázalékos visszaesés volt tapasztalható. Az itt kezelt vagyont az alábukó tőzsdei árfolyamok 22 milliárd forinttal apasztották, ezt azonban bőven ellensúlyozni tudta a befektetők aktivitása, akik közel 40 milliárd forintot pakoltak a részvénykitettséget alapjaikba. Mindezeknek köszönhetően fél százalékkal emelkedett a legnagyobb kategória vagyona.

A származtatott alapok vagyonát főként a pozitív árfolyammozgások duzzasztották mintegy két százalékkal, a parányi méretű garantált terméktípus eszközértékét pedig a visszaváltások erodálták tovább.