Raliznak pénteken az AutoWallis részvények, közel a 100 forintos árfolyam és a 7 százalékos árfolyam-emelkedés. A jó teljesítmény mögött a Concorde vezető elemzőjének jókora céláremelése áll, Vágó Attila az eddigi 167 forint helyett 199 forintra várja egyéves időtávra az árfolyam alakulását. Az ajánlás vétel. 

Budapest 2022.09.21.
Wallis
foto: Kallus György/Világgazdaság Fotó:
Fotó: Kallus György / VG

Kivételesen magas árbevételről számolt be az AutoWallis a harmadik negyedévi 77,7 milliárd forintnak köszönhetően az első 9 hónapnyi forgalom már megközelíti a 209 milliárd forintot, amely több a tavalyi teljes évi 195 milliárdnál. A bevétel több mint fele exportból érkezett. Vágó Attila a teljes évre 267 milliárdos árbevételt vár az AutoWallistól. 

A nagyobb negyedéves bevételek mellé magasabb profitmarzsok is párosultak, az EBITDA-hányad a tavalyi harmadik negyedévi 5,4 százalékról 7,5-re ugrott, egyebek mellett azért, mert az értékesített autók árát az inflációt meghaladó mértékben lehetett megemelni. Ennek megfelelően jelentősen nőhet az idei nettó eredmény, a Concorde számításai szerint a tavalyi 3,2 milliárd forintot 8,2 milliárd követheti. 

 

Vágó Attila megjegyezte: az AutoWallis jó eséllyel jelentősen túlteljesíti a középtávú stratégiában megfogalmazott célokat. Sőt, arra számít, hogy a BÉT autós cége jövőre ambiciózusabb értékesítési és nyereségcélokat fogalmaz meg a következő évekre. Az AutoWallis régiós szinten is piacvezetővé válhat három éven belül, a gazdasági visszaesések ellen pedig már most kellő védelemmel rendelkezik a társaság. 

Közben az értékeltségi mutatók is bőven elbírnának magasabb részvényárfolyamot: a vállalati érték (EV) a 12 havi EBITDA csupán 2,4-szerese, míg a részvénykapitalizáció 4,8-szerese az egyévi nyereségnek. 

Rekordévet zárhat az AutoWallis

Az AutoWallis árbevétele közel 50 százalékkal bővült, míg nettó nyeresége csaknem négyszeresére ugrott az idei első kilenc hónapban. Az egy részvényre jutó nyereség 17,3 forint lett, majdnem a duplája a tavalyi egész éves EPS-nek. A társaság rekordévet zárhat, s az sincs kizárva, hogy a stratégiai tervszámokat felemelik.