Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) csütörtökön közölte: meg kívánja akadályozni azt, hogy a Microsoft 69 milliárd dollárért felvásárolja az Activison Blizzardot, mondván, az Xbox-gyártó és a játékfejlesztő fúziója árt a versenynek.

E3;,The,Electronic,Entertainment,Expo,At,The,Los,Angeles,Convention
Fotó: Lauren Elisabeth / Shutterstock

Az FTC szerint a több mint 200 milliárd dolláros videójátékpiacon az, hogy az Activision a Microsoft kezébe kerül, azért ártana a versenynek, mert könnyen lehet, hogy a többi konzolra nem készülnének el a legnépszerűbb játékok.

A hivatal versenyügyi irodáját vezető Holly Vedova szerint a Microsoft már korábban is visszatartott játékokat vetélytársaitól, ezért igyekeznek megakadályozni az üzletet.

A hírek hatására az Activision részvényei közel 4 százalékot veszítettek értékükből, míg a Microsoft részvényeinek értéke nem változott érdemben. A bizottság négy tagja 3-1 arányban szavazott az akvizíció megakadályozása mellett.

A Microsoft részéről a 69 milliárd dolláros felvásárlás a cég legnagyobb hasonló ügylete lenne, 

de minden idők 30 legnagyobb cégvásárlásában is benne van. Az ügylet sikeres lezárásával a Microsoft kezébe olyan játékok kerülnének, mint a Call of Duty vagy a World of Warcraft. A Microsoft már most is birtokol olyan címeket, mint a Halo-sorozat vagy a Minecraft – írja a Bloomberg.

Az FTC eljárása része a hivatal elnökének, Lina Khannak a fúziókkal szembeni keményebb fellépésének, különösen, ha az óriásira nőtt tech cégekről van szó. Mióta 2021 júniusában Biden kinevezte a hivatal élére, az FTC megakadályozta a Lockheed Martin és a Rocketdyne Holdings összeolvadását, vagy épp azt, hogy az Nvidia megvegye a SoftBanktól az ARM-et. Csütörtökön pedig a San José-i szövetségi bíróságon a Metát próbálják akadályozni egy virtuális valósággal kapcsolatos felvásárlásban.

A Microsoft és az Activision közötti üzlettel azonban nem csak az amerikai, henam az európai és a brit hatóságoknak is vannak problémáik, ám azokban az eljárásokban az idén már nem várható döntés. 

Kedden a Microsoft bejelentette, hogy a Call of Duty megérkezik a Steamen keresztül PC-re és Nintendóra, valamint a Sonyval is igyekezett megállapodni, hogy a játék PlayStationön is elérhető maradjon, ám a japán cég nem állt kötélnek.