Hónapok óta állt a bál az amerikai élelmiszer-kiskereskedelem 800 milliárd dolláros piacán, ahová a virtuális világból a fizikai térbe átevező Amazon is betette a lábát a Whole Foods felvásárlásával. Nem kis aggodalmat keltve a Walmart, az Albertsons és a Kroger háza táján. Különösen, hogy a Whole Foods árversenybe kezdett. Ennél is

izgalmasabb az ágazat szempontjából, hogy a Kroger felvásárlási ajánlatot tett az Albertsonsra.

Ami jelentős koncentrációt eredményezne az ágazatban.

Boise,,Idaho,-,June,30,,2019:,Exterior,Of,An,Albertson's
Fotó: Shutterstock

A tervezett fúzió nem akadályozta az Albersonst abban, hogy 4 milliárd dollár kifizetéséről döntsön. Ám ezt hónapokig blokkolta egy ügyészi csoport.

Kaliforniai, illinois-i és washingtoni főügyészek tavaly ősszel kértek távolságtartási végzést az Albertsons osztalékfizetésére,

arra hivatkozva, hogy a szektor két nagyágyúja, a Kroger és az Albertsons fúzióra készül. A washingtoni legfelsőbb bíróság azonban most feloldotta az ügyészi végzést. 

Pénteken kifizetik az osztalékot azoknak, akik tavaly október 24-én részvényesek voltak. 

Az Albertsons a kifizetés után is 3 milliárd dollár likviditással rendelkezik, s a menedzsment szerint nincs pénzügyi akadálya a fúziónak.

A Kroger által tervezett Albertsons-felvásárlás egyesítené a két legnagyobb amerikai élelmiszerboltláncot, ezért szakszervezeti csoportok és versenytársak támadják, a piaci verseny és a munkahelyek biztonsága jegyében.