Korábban a Federal Reserve a továbbra is magas miatt 50 bázispontos kamatemelést jelzett előre a március 22-i kamatdöntő ülésre, végül csak 25 bázisponttal emeltek a bizonytalan helyzet miatt. Ennél is fontosabb momentum volt, hogy Jerome Powell jegybankelnök felvetette annak lehetőségét, hogy ez volt az utolsó kamatemelés.

A határidős kamatárazások alapján a piaci szereplők sem biztosak abban, hogy lesz még idén monetáris szigorítás. Ugyanakkor a jegybankárok kamatvárakozásait tükröző Dot Plot ábra nem mozdult, ott továbbra is 25 bázisponttal magasabb kamatszint van prognosztizálva az idei év végére. 

Az Egyesült Államokban az infláció mérsékelt ütemben, de hosszú ideje csökkenést mutat, ami megnöveli a Fed mozgásterét a következő időszakban.

Ezzel ellentétben az eurózónában továbbra is magas az infláció, februárban 8,5 százalékot mutatott, és a következő hónapokban is csak lassú ütemű csökkenés várható. Az Európai Központi Bank a legutóbbi kamatdöntő ülésen emiatt 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre, és további kamatemelésekre kerülhet sor a következő üléseken, összesen még legalább fél százalékkal.

Christine Lagarde egy konferencián megerősítette, hogy a 2 százalékos inflációs cél elérése nem lehet vita tárgya, és egyszerre lehet elérhető az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás.

Ezt úgy fordíthatjuk le, hogy az eurózóna jegybankja kész további kamatemelésekre, de ha meginogna a bizalom a bankszektorban, kellő likviditást fognak nyújtani a bankok számára.

Az euró-dollár árfolyamában meg is kezdődött a két régió monetáris politikájában érezhető divergencia árazódása, az árfolyam néhány nap alatt az 1,06-os szintről 1,09 fölé emelkedett. A technikai kép alapján további emelkedés várható a következő hetekben, így az 1,0750-es szint érintése esetén érdemes lehet a vételi lehetőséget keresni. Célárfolyamként az 1,1250-es, míg stop-lossként az 1,0480-es szintet érdemes megjelölni.