A márciusi bankpánik árfolyamhullámait leszámítva feltűnően csendesek idén az amerikai részvénytőzsdék, annak ellenére is, hogy csak az utolsó pillanatban jutottak egyezségre a demokraták és a republikánusok az amerikai adósságplafon ügyében. A The Wall Street Journal szerint azonban egyre szélesebb a szakadék az idei tőzsdei ralit türelmesen kiülő mainstream befektetők és az aktívan vásárló piaci szereplők között. Az is meglepetést keltett az elemzők körében, hogy az elmúlt hónapokban milyen könnyen túltették magukat a részvénypiacok a bankpánikon, a makacs infláción és az agresszív kamatemeléseken. Tavaly az ilyen jellegű problémák jókora volatilitást okoztak. A portfóliókezelők is ámulnak, hogy a széles piacot leképező S&P 500 idén 9 százalékot emelkedett, a technológiai fókuszú Nasdaq Composite pedig 24 százalékot. Az egyik magyarázat, hogy előtérbe kerültek a számítógépes modellekre és automatizált kereskedésre támaszkodó 

kvantumalapok, melyeknek 2021 decembere óta nem volt olyan magas a nettó részvénykitettségük, mint most.

Miközben a fősodorba tartozó befektetők nettó eladók a részvényalapokban, s inkább a pénzpiacokra öntik a likviditást.

KAUFBEUREN, GERMANY - JANUARY 22, 2022. Quant crypto company logo on a website, seen on a computer screen through a magnifying glass.
Fotó: Shutterstock

A kvantumkereskedés térnyerése kockázatokat is hordoz, fennáll a veszélye, hogy egy srófra jár az automaták agya, s egy ponton tömeges pozíciózárás jöhet.

Koncentrált pozicionálás esetén egy piaci sokk kockázatot hordoz magában

– hangsúlyozta Christian Mueller-Glissmann, a Goldman Sachs kutatási vezetője. 

Megjelentek a piacon a nyugalom erodálódásának első jelei. 

A Wall Street félelembarométere,

a Cboe volatilitási index, amely a VIX ticker alatt fut, idén csak a márciusi bankpánik idején ment fel 25 fölé, de a múlt héten, amikor felszínre kerültek az adósságplafonnal kapcsolatos aggdalmak, ismét felszúrt a 20-as szint fölé. 

Cboe volatilitási index (VIX)
 

Egyelőre a kvantumok folyamatos kereslete dobott mentőövet a tőzsdének. Ehhez jöttek még a robusztus vállalati sajátrészvény-vásárlások. Ez a két hatás 

ellensúlyozta az eladói nyomást.

Parag Thatte, a Deutsche Bank stratégája úgy véli:

A szisztematikus és fundamentális befektetők 2019 óta nem voltak ennyire egyenlően pozicionálva.

A kvantalapok irányítása önerősítő dinamika, amikor a piaci volatilitás csökken, még többet halmoznak fel. A kockázat allokálására fókuszáló risk-parity alapok, melyek nyugodtabb időszakokban hajlamosak automatikusan feltölteni a kockázatosabb eszközöket, most is növelték a részvénykitettségüket a Deutsche Bank szerint. De a trendkövető alapok is hasonlóan jártak el. 

A The Wall Street Journal emlékeztet a 2018. februári

Volmageddonra, amikor a félelembarométerként szolgáló VIX egy nap alatt megduplázódott.

Az ilyen parkettesemények hátterében is a kvantumok dominanciája állhat. 

A számítógép-vezérelt kereskedés nem új keletű, és befolyása az elmúlt években valamelyest csökkent, ám a tavalyi erős teljesítmény újra a befektetői figyelem középpontjába helyezte. Idén március végén a kvantumvezérelt fedezeti alapok 1130  milliárd dollár értékű eszközzel rendelkeztek, ami a fedezeti alapok eszközeinek 29 százaléka.