BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nap végén húzták fel a pesti tőzsdét: ünnepelhet a Mol és az OTP is – a forintot megingatta az amerikai jegybankelnök beszéde

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az amerikai jegybank elnökének beszéde hozott nagyobb mozgásokat a nap végén az európai tőzsdékre és a devizapiacra. A BUX index és az európai börzék jelentős emelkedéssel zártak, a forint viszont gyengült Kevin Warsh Fed-elnök Jackson Hole-i beszédét követően.

Kedvezett a piaci hangulat a kockázatvállalásnak a hét utolsó kereskedési napján, így emelkedéssel zártak az európai tőzsdék pénteken. Itthon is a vevők kerültek fölénybe a Fed-elnök monetáris szingorításra utaló, az infláció letörésének fontosságát hangsúlyozó üzenetére, a forintot viszont gyengítette az amerikai jegybankelnök dollárt támasztó beszéde.

tőzsde, forint, dollár
Nagyot hajrázott pénteken a pesti tőzsde, a forint viszont gyengült a dolárral szemben / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A nyugat-európai tőzsdéken tekintélyes, egy százalék körüli pluszban végeztek a nagyobb indexek, egyedül a londoni FTSE 100 volt lemaradó 0,2 százalékos emelkedésel.  a Fed-elnök újabb, szeptemberi kamatemelés irányába mutató kommunikációjára pozitívan reagáltak a részvénypiacok.

A pesti tőzsdére is a beszéd elhangzását követően, a nap vége felé jöttek meg a vevők, és húzték fel a BUX idexet 0,7 százalékkal, 150 666 pontra.

A vezető hazai részvények közül 

  • a Mol 1,9 százalékkal 5050 forintra erősödött, 
  • az OTP 0,8 százalékkal 46 000 forintra drágult, 
  • a Richter 0,1 százalékkal 13 370 forintra kapaszkodott, 
  • a Magyar Telekom viszont egy százalékkal 2504 forintra esett vissza.

A magyar tőzsdén jegyzett részvényekkel összesen 22 milliárd forint értékben kötöttek üzletet.

MOL részvény
MOL részvény2026.09.04.
Utolsó ár: 4 952 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A teljes mezőnyben a Multihome bizonyult az éllovasnak 6,7 százalékos ralival, míg a nap vesztese a Nordtelekom volt 4,8 százalékos zuhanással.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint a nap nagyobb részében kisebb erősödést mutatott a főbb devizákkal szemben, késő délután pedig Kevin Warsh Fed-elnök Jackson Hole-i beszéde alatt megrángatták a hazai valuta árfolyamát.

Az amerikai jegybank elnökének beszéde erősítette a dollárt, ami a forintnál ezzel egyidejűleg gyngülést okozott. A piac az elhangzottak alapján már nagyobb valószínűséggel árazza a szeptemberi újabb 25 bázispontos kamatemelést.

A tőzsdezáráskor 365,1 forintot kértek az euróért, ami megegyezik a tegnap esti szinttel.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

A dollárhoz képest viszont 0,4 százalékkal gyengült a magyar pénz, a keresztárfolyam 314,5 forintig szaladt fel.

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

A régiós devizákhoz képest vegyesen teljesít a forint: a cseh korona 0,05 százalékkal drágult, a lengyel zloty váltási árfolyama ellenben 0,05 százalékkal mérséklődött.

Az Erste kommentárja szerint a reggel közzétett viszonylag gyenge KSH külkereskedelmi mérleg adatok nem támogatják a forintot, miközben a költségvetés helyzete továbbra is fókuszban van. Rövid távon a magyar piac is Jackson Hole-ra figyelhet.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.