Durván erősödik a forint, már 363 alatt váltják az eurót – a dollárt is állva hagyta a magyar pénz
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMegtáltosodott a forint a csütörtök reggeli toporgást követően, és kora délutánra jókora előnyt halmozott fel a főbb devizákkal szemben. A hazai pénz számára kedvező a nemzetközi hangulat és a kockázatvállalási kedv javulása, valamint a kamatemelési várakozások mérséklődése is.

Az euróhoz képest fél százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz 12:40-ig, a keresztárfolyam ekkor már 362,7 forint alatt járt. A napot még a 364,5-ös szinten kezdte a kurzus.
A dolláron 0,6 százalékot nyert fé nap alatt a forint, a keresztárfolyam ezzel 314,3 forintig robogott le.
A régiós devizák sem tudják tartani a tempót a hazai valutával: a cseh korona 0,4 százalékkal, a lengyel zloty fél százalékkal lett olcsóbb.
Az Erste elemzői kiemelik , hogy a kevésbé szigorú Fed-pályára vonatkozó várakozások javították a globális kockázati hangulatot és a feltörekvő piaci devizák relatív vonzerejét, ami a magyar deviza erősödésének irányába hatott. A miniszterelnök bejelentése alapján megkezdik a Duna vízszintjének mesterséges emelését, ami jelentősen mérsékelheti az atomerőmű működésének kitettségét a száraz és esőmentes időjárásra.
A következő héten várhatóan nem érkezik érdemi hazai piacmozgató impulzus, így a forint árfolyamát továbbra is elsősorban az energiapiaci folyamatok és az amerikai kamatpályára vonatkozó várakozások alakíthatják a bankház szerint.
Az olajárak lefelé tartanak, ahogy a kereskedők fókusza az iráni háború bizonytalanságai felől a mérséklődő kereletről szóló előrejelzésekre irányul.
- A Brent hordónkénti ára két százalékkal 87,2 dollárra esett vissza,
- a WTI jegyzése pedig 2,1 százalékkal 81,5 dollárig jött le.
A nagy európai tőzsdeindexek a londoni FTSE 100 kivételével emelkednek, a DAX fél százalékkal, a CAC 40 0,2 százalékkal került feljebb.
Itthon is pluszba fordult a BUX index, amely 0,1 százalékkal 150 501 pontra kapaszkodott fel, ami új történelmi csúcsot is jelent. Az OTP 0,7 százalékkal, a Magyar Telekom 0,15 százalékkal drágult, míg a Mol 0,15 százlékkal, a Richter pedig 1,15 százalékot esett.

