BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elesett a 150 ezer pontos BUX, az OTP és a Mol is árnyéka volt önmagának – egyre csúnyább, ami a forinttal történik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Alulteljesítő volt a pesti tőzsde kedden, a BUX index közel egy százalékos eséssel zárt a megugró kötvényhozamok miatt, a nemzetközi piacokon is rossz volt a hangulat. A forint is gyengén teljesített a kedvezőtlen devizapiaci környezetben.

Az elhúzódó közel-keleti konfliktus mellé a több évtizedes csúcsra ugró kötvényhozamok is aggasztották a befektetőket kedden, melynek következtében jelentősen romlott a nemzetközi piaci hangulat. Az európai börzék többségében mínuszban fejezték be a kereskedést, a pesti tőzsde hozzájuk képest is alulteljesítőnek bizonyult. A forint számottevően gyengült a devizapiacon.

forint, tőzsde, BUX, részvények
Gyengén teljesített kedden a pesti tőzsde és a hazai részvénypiac, a forintot nap végén ütötték meg / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Az inflációs félelmek, valamint a kormányzati túlköltekezések is felfelé nyomják a kötvénypiaci hozamokat, olyannyira, hogy a héten az amerikai mellett a japán és a brit hosszú állampapírok hozama is évtizedek óta nem látott magasságba szökött, és a német kötvényhozamok is 15 éves csúcsra értek.

BUX részvényindex
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A kötvénypiac mélyrepülése a tőzsdéket is lejtőre állította: az amerikai részvényindexek jelentős mínuszban indították a kereskedést magyar idő szerint fél négykor, és az európai tőzsdezáráskor is érezhető volt az eladói túlsúly. Kontinensünkön a felülteljesítő londoni FTSE 100 kivételével nagyobb, fél százalék körüli eséssel zárt a frankfurti DAX, a párizsi CAC 40 és a milánói FTSE MIB is.

OTP részvény
Árfolyam: 44 940 HUF 0 / -0,11 %
Forgalom: 9 279 754 120 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A pesti tőzsde fő indexe, a BUX ennél is gyengébben szerepelt, közel egy százalékkal 148 696 pontra ereszkedve. A mutató négy kereskedési nap után fordult le a 150 ezer pontos szintről.

A vezető hazai részvények közül 

  • az OTP 1,1 százalékkal 45 500 forintra esett,
  • a Mol kurzusa 0,9 százalékkal 4 926 forintra süllyedt,
  • a Richter papírjai fél százalékkal 12 930 forintra ereszkedtek,
  • a Magyar Telekom jegyzése pedig 1,2 százalékkal 2570 forintig hullott alá.

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett részvényekkel az átlagosnál jóval csekélyebb volumenben, 19 milliárd forint összértékben kereskedtek.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint számára sem jelentett sok jót a kötvénypiaci hozamemelkedés, amely a dollár erősítésén keresztül éreztette hatását a mai kereskedés során a hazai valuta piacán is.

Az amerikai pénzzel szemben 0,4 százalékot rontott a forint, a zöldhasúért 315,3 forintot kérnek cikkünk íráskor.

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

Az euró jegyzése fokozatosan emelkedett a nap elejétől kezdve, adélután öt óra körül pedig hirtelen felrántották a keresztárfolamot, amely így átlépte a 365 forintos szintet. A tőzsdezáráskor a 365,2-es szinten állt a váltási árfolyam, ami 0,45 százalékos forintgyengülést jelent.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

A régiós devizák is lehagyták a magyar pénzt: a cseh korona 0,3 százalékkal, a lengyel zloty pedig 0,2 százalékkal drágult.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.