BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gyorsjelentések hete után: a Mol csúcsról, a Richter kitörésből folytathatja

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A BÉT vezető részvényei az év egyik legsűrűbb jelentési hetén vannak túl, és a friss számok alaposan átrendezték az erőviszonyokat a pesti börzén. A legnagyobb meglepetést a Mol szállította.

 A nemzetközi hangulat egyelőre támogató a Wall Street a technológiai és félvezetőpapírok vezette ralinak köszönhetően a múlt héten két hónap után új történelmi csúcsra futott, az S&P 500 7700 pont felett zárt. A hetet azonban komoly teszt várja, szerdán érkezik ugyanis az amerikai inflációs adat, amely a piaci árazás szerint akár a Fed idei, decemberre várt kamatemelésének esélyét is erősítheti. 

20251105_bet_002_VZ Mol
A Mol csúcsról, a Richter kitörésből várja a hetet / Fotó: Vémi Zoltán

A kockázati étvágynak jót tett az amerikai–iráni feszültség enyhülése és az olajár visszahúzódása is, ugyanakkor a Bank of America stratégái már óvatosságra intenek. A tőzsdei eufóriát mérő indikátoruk 2021 óta nem látott jelzést adott. 

A régióban és itthon a kamatvágási ciklus és az erős forint jelöli ki a kereteket, a hazai infláció tíz éve nem látott alacsony szinten van. Az euró 363, a dollár 317 forint környékén jár, ami a jelentésekben is visszaköszönt. Az exportőröknek ellenszél, a hazai eszközök átárazódásának viszont támasz. 

A BUX megközelítette 150 ezer pontot, új történelmi csúcsra emelkedett 149 049,74 ponttal, és a jelentési hét vegyes számai után hétfőn iránykereséssel, a amerikai inflációs adat előtti kivárással indulhat a kereskedés.

OTP: a szokásosnál zajosabb negyedév, emelkedő trendcsatorna

Az OTP szerdán közzétett gyorsjelentése első ránézésre csalódást okozott, a számviteli profit 256 milliárd forintra csökkent, és a korrigált, 305,8 milliárd forintos eredmény is 2 százalékkal elmaradt a konszenzustól. A különbséget azonban szinte teljes egészében két egyszeri, számviteli jellegű tétel magyarázza, miközben az alapfolyamatok (kamatbevétel, hitelállomány-bővülés) erősek maradtak. 

A piac először eséssel reagált, a hét végére azonban visszakapaszkodott az árfolyam, és 46 910 forinton zárt. Még a jelentés napján egy 53 640 forintos célár is jelent meg az egyik hazai elemzőháztól, vételi ajánlás mellett, de a 58 000 feletti célárat is kapott már a bankház.

A részvény technikai képe továbbra is konstruktív, biztató. 

Az árfolyam a tavaly óta épülő emelkedő trendcsatorna felső feléiben, az 50 napos mozgóátlag (44 790 forint) felett halad. Első ellenállás a Bollinger-szalag felső ága és a történelmi csúcs zónája 47 650 forintnál – ennek átlépése a csatorna teteje, 48 000–48 500 felé nyithat teret. 

Támaszt a 20 napos átlag 45 970-nél, majd az 50 napos mozgóátlag képez. Az RSI 57-es, semleges-emelkedő értéke még hagy teret felfelé, a MACD viszont épp nullközeli hisztogrammal tétovázik. 

A kitöréshez friss lendületre, például a Luminor-sztori újabb híreire lehet szükség.

 

Mol: a legfontosabb soron várakozást vertek a számok, de az RSI már túlvett

A hét pozitív meglepetését egyértelműen a Mol szállította. A második negyedéves tisztított CCS EBITDA 1,297 milliárd dollárt ért el, 26 százalékkal verve az 1,026 milliárdos konszenzust. 

A hajtóerő a finomítás, a Mol-csoport finomítói marzsa a negyedévben hordónként 20,8 dollár volt, azóta pedig 38 dollár fölé emelkedett, így a harmadik negyedévben akár a 2022-es, 1,449 milliárd dolláros EBITDA-rekord is megdőlhet. Szintén hazai elemzőtől 4740 forintra célár jelent meg azonnal, ami a pénteki kitörés után már alig jelez felértékelődési potenciált. 

A Refinitiv-konszenzus 4430 forintos átlaga 6 százalékkal az árfolyam alatt van, a legmagasabb célár 5400 forint.

A papír pénteken 4760 forintig futva új történelmi csúcsot ütött. A technikai kép erős, de feszített, az árfolyam a februártól júliusig ellenállásként működő 4100–4440-es sávból tört ki, a 70 fölé emelkedett RSI ugyanakkor túlvett állapotot jelez, és a pénteki felső árnyék rövid távú kifulladásra utal.

Egy egészséges korrekció esetén az első támasz a kitörési zóna teteje, 4440–4410, ahol a 20 napos átlag is fut, alatta az 50 napos mozgóátlag 4070-nél. Felfelé a 4760–4765-ös szint (csúcs és Bollinger-felső ág) az akadály. Efölött technikai értelemben feltérképezetlen terepen, kerek számoknál (4800, 5000) érdemes ellenállást keresni, de itt azért nagy a bizonytalanság.

 

Richter: felfelé hagyta el az ereszkedő csatornát a gyógyszerpapír

A Richter pénteki jelentése vegyes számokat, de fontos pozitív üzenetet hozott. A 241,4 milliárd forintos negyedéves árbevétel a konszenzusnak megfelelően alakult, a féléves adózott eredményt 27,1 milliárd forintos árfolyamveszteség nyomta, a menedzsment ugyanakkor megemelte idei jövedelmezőségi célját, árfolyamszűrten erős, kétszámjegyű EBIT-növekedést vár, a Vraylar-eladások továbbra is kétszámjegyű ütemben bővülnek. 

A piac honorálta a guidance-emelést, az árfolyam megugró forgalom mellett 12 250 forintig emelkedett.

Technikai szempontból fordulatértékű ez az emelkedés, a kurzus felfelé hagyta el az áprilisi, 13 400 forint feletti csúcs óta épülő ereszkedő trendcsatornát, átlépte az 50 napos mozgóátlagot (11 970) és a Bollinger-szalag felső ágát is épphogy elérte. A MACD friss vételi jelzést adott, a 62-es RSI-ben pedig még van tartalék a túlvett zónáig. 

A folytatáshoz a 12 400 forintos júliusi csúcszóna átvétele kell, efölött a májusi konszolidáció 12 800–13 000-es sávja a következő célterület. Támasz visszatesztelés esetén az 50 napos átlag és a 20 napos átlag (11 880) környéke. 

A fundamentum is a bikák mellett áll, a blue chipek közül a Refinitiv szerint itt a legnagyobb, 8 százalék feletti a konszenzusos felértékelődési potenciál - célárátlag 12 931 forint -, a legoptimistább elemző 15 080 forintot vár.

 

Magyar Telekom: rekord után pihenő, az 50 napos átlagon a fókusz

A Magyar Telekom kedden hozta a kötelezőt. A bevétel 0,8 százalékkal 243,3 milliárd forintra, az adózott eredmény 58 milliárd forintra nőtt, miközben a kifizetett 136 milliárdos osztalék és a 46 milliárdos részvény-visszavásárlás miatt átmenetileg megugrott az eladósodottság. 

A célárak júliusban sorra emelkedtek – Wood 3030, Erste 2816, Equilor 2998 forint, mindhárom tartás mellett –, a konszenzus 2697 forintos átlaga azonban az árfolyam alatt maradt.

A grafikonon a 2797 forintos történelmi csúcs elérése után korrekció zajlik, az árfolyam 2696 forinton, az 50 napos mozgóátlag (2690) alá csúszva zárta a hetet, a 47-es RSI semleges, a MACD lefelé fordulóban. Az emelkedő trend ettől még nem sérült. 

Az első érdemi támasz a Bollinger-szalag alsó ága 2572-nél, alatta a januári csúcsból húzott 23,6 százalékos Fibonacci-szint 2465 forintnál – ez utóbbi egyben a tavasszal elhagyott konszolidációs zóna teteje. Felfelé a 2720-as szint visszavétele lenne az első jelzés, a trend folytatásához pedig a 2797-es csúcs átlépése kell. 

Amíg az árfolyam a 2572–2465-ös támaszsáv felett marad, a mostani gyengélkedés inkább a rali utáni egészséges pihenőnek tűnik.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.