Mol-NIS-üzlet: friss elemzés érkezett – kiszámolták, mennyibe kerülhet, és mit hoz a konyhára az olajtársaságnak a szerb nagybevásárlás
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságFriss részvényelemzésekkel jelentkezett az MBH Befektetési Bank, amely a hazai blue chipek közül a Mol és a Magyar Telekom részvénypiaci kilátásait is felülvizsgálta az előző héten közzétett negyedéves jelentéseket követően. A bankház kiszámolta, hogy a NIS-felvásárlás mennyibe kerülhet a magyar olajtársaságnak, és hogyan érintheti a vállalat működését.

A friss részvényelemzések szerint a Magyar Telekom és a Mol egyaránt stabil fundamentumokkal és kedvező működési kilátásokkal rendelkezik, ugyanakkor a jelenlegi árfolyamszintek mellett már korlátozottabb felértékelődési potenciál mutatkozik.
Nincs már tér a Mol részvényeinek emelkedése előtt
A Mol esetében a magasabb olaj- és gázárak, valamint a javuló finomítói marzsok jelentős eredménynövekedést támogattak 2026 első félévében. Az elemzőház a részvény egyéves célárát 4404 forintra emelte, ugyanakkor a papírra továbbra is semleges ajánlást ad. Ez annak tükrében nem is meglepő, hogy a jelenlegi árfolyam hat százalékkal jár az MBH célára felett.
Debreczeni Csaba vezető részvényelemző frissített vállalatértékelési modelljében azzal számol, hogy a Mol upstrem (kutatás, kitermelés), downstream (feldolgozás, finomítás és petrolkémia) valamint fogyasztói szolgáltatások üzletága értékesítési/feldolgozási volumenben mintegy 15 százalékkal növekedhet a szerb olajfinomító társaság, a NIS felvásárlásának következtében.
Ennyit fizethet a NIS-ért a magyar olajvállalat
Az elemzés kiemeli, hogy a NIS portfóliójában villamosenergia-termelés és kereskedelem is található. Előbbi döntő részeben a saját villamosenergia szükségletet elégíti ki, míg a kereskedelem volumene a teljes vállalathoz mérten (Mol és NIS együtt) jelenleg nem számottevő. Ugyanakkor a későbbiekben például az Alteóval közösen működve a szinergiák akár ki is aknázhatók.
Az MBH számítása szerint a NIS vételára 900 millió és 1,1 milliárd euró (kb. 400 milliárd forint) közötti lehet. A Mol osztaléka pedig 200-220 milliárd forintot lehet a következő években.
A NIS felvásárlás forgatókönyvében az eladósodottság romlása nem kerülhető el, de ennek nem lesz jelentős hatása a vállalat értékére, hiszen a saját tőke és idegen tőke százalékos aránya jelenleg 80/20.
Az olajtársaság nettó adósság/EBITDA hányadosa a jelenleg 0,5-ös szintről 1 körülire emelkedhet, többnyire összhangban a menedzsment terveivel.
A kutatás-termelés özletágban a kitermelési volumen stabil maradhat, ugyanakkor a NIS felvásárlásával a szegmens 10-15 százalékkal nőhet. Az utóbbi hónapokban a korábbi évekhez viszonyítva a kőolaj ára magasabb volt, és bár a főként iráni-amerikai konfliktus esetleges végével csökkenhet, a globális tartalékok jelentősen csökkentek, melyek visszatöltése hónapokat is igénybe vehet. Ez támaszt adhat az olajárnak, amit a legtöbb előrejelzés is beépít várakozásába és így 2026 és 2027-re vonatkozóan is magasabb, 70 dolláros Brent olajárral számol az elemzés.
A Mol downstream üzletága a dunai és horvát finomítót, valamint a TVK telephelyét ért baleset miatt még nem tud teljes kapacitáson működni, de valószínűsíthető, hogy ebben az évben befejeződnek a javítási munkálatok. Az „átmeneti időszakot” részben ellensúlyozhatják a ma még magas, de többnyire volatilis finomítói marzsok.
A fogyasztói szolgáltatásoknál a legtöbb helyen mára megszűnt az ársapka és a marzs-korlátozás, így az év hátralévő részében és az előrejelzésben normál üzletmenttel számol Debreczeni Csaba, bár az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy az árkorlátozások továbbra is kockázatként lehetnek jelen.
A körforgásos gazdálkodás továbbra is kiépítési fázisban van, azonban a következő évektől EBITDA szinten már nem számít veszteségre az MBH.
Előrejelzésük szerint 2027/2028-ban az EV/DACF, azaz a teljes cégérték és az adósággal korrigált cash flow aránya 4,5 körül alakuhat, amely összehangban van az európai, integrált olajcégek árazásával. A vállalatcsoport diszkontrátája jelentősen nem változott, annak mértéke kb. 11,75 százalék.
Mérsékelt hozamlehetséget kínál a Magyar Telekom
Az MBH a Mol mellett a Magyar Telekomot is felülvizsgálta. A távközlési társaság részvényeinek egyéves célárát a kedvezőbb diszkontkörnyezet és a finomhangolt előrejelzések nyomán 2850 forintra emelte, ugyanakkor a jelenlegi árfolyamszint mellett továbbra is tartás ajánlást fogalmaz meg, mivel a további árfolyamemelkedés lehetősége korlátozottnak tűnik.
A frissített várakozás kilenc százalékos felértékelődési lehetőséget jelent a hétfői záróárhoz képest.


