Durvul a forint esése: már 367 felett váltják az eurót, a dollár is sokkal drágább – minden összeesküdött a magyar pénz ellen
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságRossz hangulat jellemzi a pénz-és tőkepiacokat kedd délután, a közel-keleti háború mellett a globális kötvényhozamok emelkedése is az eladói oldalt erősíti. A japán 10 éves állampapír hozama 1996 óta először lépte át a 3 százalékot. Az európai és a pesti tőzsdén is jelentős mínuszban kereskednek, a forint nayot gyengült a meghatároz devizákkal szemben.

A hazai fizetőeszköz kisebb erősödéssel indította a napot, az optimizmus azonban hamar elillant, miután az iráni háborús feszültségek éleződése nyomán tovább drágultak az energiahordozók. Az európai TTF földgáz ára 2,6 százalékkal három és féléves csúcsra, 71 euró fölé drágult megawattóránként.
A Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára 2,5 százalékkal 93 dollár közelébe ugrott, az amerikai WTI jegyzése pedig 2,8 százalékkal 88,1 dollárra emelkedett.
Ebben a környezetben állt meredeken lejtő pályára a forint. Az euróhoz képest fél százalékkal értékelődött le a magyar pénz, a keresztárfolyam bő egyhavi csúcsra, 367,1 forintra emelkedett délután három órára.
A dollárhoz képest 0,75 szzalékot gyengült a hazai fizetőeszköz, ez 316,7-es váltási árfolyamot jelent.
A régiós devizákal is szembemegy a forint: a cseh korona fél százalékkal, a lengyel zloty 0,6 százalékkal drágult.
Az Erste stratégái szerint a hét elején a külső környezetet elsősorban az amerikai–iráni feszültség újbóli erősödése és a 90 dollár fölé emelkedő Brent rontotta. Ezzel szemben támogató tényezőt jelentett a kormányzati bejelentés, hogy Magyarország teljesítette a mintegy 10 milliárd eurónyi uniós helyreállítási forrás lehívásához szükséges mérföldköveket, ami javíthatja a külső finanszírozási és költségvetési megítélést, miközben a dollár hétfői, nap végi gyengülése is enyhítette a feltörekvő devizákra nehezedő nyomást – írták keddi jegyzetükben.
Kedden azonban fordulatot vett a dollár, melynek erősödése így ismét ellenszelet jelent a hazai valuta számára, miközben a nemzetközi piacok a megugró kötvényhozamok miatt aggódnak.
Az európai tőzsdéken ugyancsak rossz a hangulat. A német DAX index közel egy százalékkal, a brit FTSE 100 fél százalékkal, a francia CAC 40 0,2 százalékkal került lejjebb.
Szenved az OTP, az Épduferr részvényeit zsákolják a pesti tőzsdén
A pesszimizmus a pesti tőzsdén is tapintható: a BUX 0,5 százalékkal 148 400 pont közelébe ereszkedett, 11 milliárd forintos részvénypiaci forgalomban.
A vezető magyar részvények közül
- az OTP árfolyama 1,4 százalékkal zuhan,
- a Richter 0,4 százalékkal ereszkedik,
- a Mol ellenben a magasabb olajáraktól hajtva 0,6 százalékkal erősödik,
- a Magyar Telekom pedig 1,4 százalékkal menetel.
A teljes hazai mezőnyből kiemelkedik az Épduferr 17 százalék feletti ralival, amit az építőipari vállalat új statégiája és friss, 60 milliárd forintos üzlete hajt.
A pólus második végén a Multihome áll 8,5 százalékos zuhanással.



