Visszatáncolt a forint a szakadék széléről, de nem múlt el a veszély
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságNagyot korrigált a forint szerda délutánra, miután délelőtt még a 371,38 euró-forintos mélypontot is megjárta, majd enyhült a nyomás és visszatért 370 forint alá a devizapár.

Keményen küzd a forint
Négy óra előtt pedig már 367,55 forinton jegyezték az eurót, ami persze még mindig jóval gyengébb forintot jelent annál, amit az utóbbi időben megszokhattunk.
Hasonlóképpen alakult a dollár-forint is, hiszen a zöldhasú árfolyama kora délelőtt 321 forint közelébe lőtt ki, majd onnan vette lefelé az irányt, momentán 316,94-nél jár a kurzus.
Egyre aggasztóbban alakulnak az európai földgázárak, a tegnapi 71 eurós szintről 73,4 euró magasságáig emelkedett egy megawattóra ára a holland gáztőzsdén. Ezen a szinten 2022 decembere óta nem járt az energiahordozó árazása.

Nem akar csillapulni az iráni háború, s az európai gáztárolók töltöttsége is messze átlag alatti. Rossz belegondolni, ennek milyen következményei lehetnek, ha teljes erőből köszön be decembertől tél tábornok.
A Brent típusú kőolaj hordónkénti ára eközben a tegnapi rali után valamelyest kiengedett, s 0,4 százalékkal 94,3 dollárig ereszkedett vissza.
A forint pedig meglehetősen érzékenyen reagál az energia drágulására, míg a menedékeszközként is funkcionáló amerikai dollár inkább erősödik a feszültségek eszkalálódására. Az erős dollár pedig az álmoskönyv szerint gyenge forintot jelent.
Egyelőre azonban inkább az euró erősödik, bár nagy a csapkodás a devizapárban. Utoljára 1,1596-on állt az euró-dollár keresztárfolyam.
A dollár mellett szólnak az érvek
Az ADP foglalkoztatási adatai szerint ugyanis az amerikai magánszektorban augusztusban 38 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami elmarad a piac által várt 47 ezeres növekedéstől és a felfelé módosított júliusi 46 ezeres emelkedéstől is, ami a Fed alapkamatemelése ellen hat. Csökkent némileg az amerikai kincstárjegyek hozama is szerdán az egész hozamgörbe mentén, ám továbbra is a közelmúltbeli csúcsok közelében maradt.
A kilátások azonban továbbra is a dollár mellett szólnak, mivel az általános vélemény szerint a Fed már szeptemberben emelheti a kamatlábakat.
Kevin Warsh, a Fed elnöke a múlt heti Jackson Hole-i szimpóziumon kemény álláspontot foglalt el az inflációval kapcsolatban. A CME FedWatch szerint a szeptember 15–16-i ülésen történő kamatemelés valószínűsége körülbelül 70 százalékon áll, szemben a egy héttel ezelőtti 36 százalékkal.
Az Egyesült Államok és Irán között fokozódó ellenségeskedés szintén támogatja a dollárt, miközben gyengíti az eurót. A legutóbbi támadások sorozata felhajtotta az olajárakat, tovább táplálva az inflációs aggodalmakat, és erősítve azokat a várakozásokat, hogy a főbb központi bankok hosszabb ideig tarthatnak ki a szigorú monetáris politika mellett.
Az EKB is kamatot emelhet
Az euró mellett szól ugyanakkor, hogy a piacok szerint az Európai Központi Bank is szeptember 9–10-i ülésén 25 bázisponttal, 2,50 százalékra emeli betéti kamatlábát, ami az idei második kamatemelést jelentené.
Az euróövezet augusztusi előzetes inflációs adatai szerint a harmonizált fogyasztói árindex az előző évi 2,9 százalékról 3,3 százalékra gyorsult, ami tovább erősíti a újabb kamatemelés mellett szóló érveket.
Az utolsó szót persze még nem mondták ki. A döntést alakíthatja még az euróövezet csütörtökön megjelenő termelői árindexe, és a péntekre várt kiskereskedelmi adatok sem közömbösek.







