Befektetés

Fejezetek a befektetési alapok történetéből

A tőketulajdonosok nagy része már régen is felismerte a "sok kicsi sokra megy" elvét, ami lényegében a kollektív vagyonkezelés alapvető mozgatórugója. Bár a befektetési alapok gyökerei évszázados múltra nyúlnak vissza, azonban igazi fejlődésnek csak az 1900-as évek második felében indultak. Ennek ellenére mára a tőkepiacok meghatározó szereplői lettek. Kétrészes sorozatunk első fejezetében a befektetési alapok kialakulását és fejlődését a kezdetektől a múlt század közepéig tekintjük át.

Új elemek a befektetők tájékoztatásában

A tőkepiaci törvény befektetési alapokra vonatkozó rendelkezései között változások vannak a befektetők részére nyújtandó tájékoztatás körében is. A legjelentősebb újdonság az, hogy az alapkezelőknek havonta kell portfóliójelentést készíteniük az általuk kezelt alapokról. A teljesítménymérés új szabályai pedig még részletesebb összehasonlítást tesznek lehetővé.

Tavasszal átalakulhat az alappiac

A tőkepiaci törvény hatálybalépése óta eltelt bő két hét még nem éreztette gyakorlati hatásait a befektetési alapok piacán. .A tavasz azonban itt is pezsgést hozhat, számos termék kezelési szabályzata módosulni fog, és várhatóan jó néhány új instrumentum jelenik meg. Emellett folyamatos a kezelt vagyon bővülése, melyet továbbra is a pénzpiaci és kötvényalapok generálnak.

Elbűvölő hozamok rövid távon az alapoknál

Minden alaptípus kitűnő rövid távú teljesítményeket tud felmutatni, ami azonban csalóka képet tárhat a befektetők elé. A három hónapos tabló bázisa ugyanis az Egyesült Államokat ért terrortámadások idejére esik és ez az időtáv nem is alkalmas a kockázatosabb konstrukciók valós teljesítményének megítéléséhez.

Újra nőhet a részvényalapok iránti érdeklődés

A tőzsde utóbbi időben nyújtott viszonylagosan jó teljesítménye ismét a részvényalapok felé orientálhatja a trendeket meglehetősen lassan követő magyar lakossági befektetőket. Emellett az elfogadás előtt álló új tőkepiaci törvény is enyhíti a túlzottan szigorú befektetési korlátokat. A termékválaszték tehát növekszik, de a kockázatokra továbbra is érdemes lesz odafigyelni.

Új termékek, régi kedvezmények az alapoknál

Az utóbbi időben a befektetési alapokban kezelt tőke egyre nagyobb része van olyan eszközökben, melyek után nem igényelhető befektetési adóhitel. A tőzsde jó teljesítménye viszont ismét a kockázatosabb formák felé terelheti a befektetők egy részét, itt viszont már jár a kedvezmény. Hasonló a helyzet az elfogadás előtt álló tőkepiaci törvényben foglalt új konstrukcióknál

Befektetési alapok és garanciák

A befektetési alap önálló jogi személy, melynek tulajdonosai maguk a befektetők. Ők azonban a jegy váltásával vagyonuk kezelését bizonyos időre átadják az alapkezelőnek, ezért egy sokrétű garanciarendszer alakult ki a befektetők védelmének biztosítására.

Rég nem látott számok a részvényalapoknál

A negyedéves hozamlistán érezteti hatását a tőzsdei optimizmus, de trendváltásról még egyáltalán nem beszélhetünk. Az alacsony kockázatú konstrukciók viszont minden időtávban kitűnően szerepelnek. Az új tőkepiaci törvény lehetőséget ad arra is, hogy -- közvetve -- árutőzsdei termékek is szerepeljenek a portfólióban.

Eltérő számítások a nettó eszközértéknél

A nyílt végű értékpapír-befektetési alapoknál a forgalmazási ár centruma az alap egy jegyre eső nettó eszközértéke. Ennek pontos és egységes megállapítása teszi lehetővé az alapok teljesítményének mérhetőségét, de ennél még fontosabb cél, hogy a befektetők a jegy váltásakor és visszaváltásakor az alap tényleges vagyoni helyzete alapján adják ki, illetve kapják kézhez a pénzüket.

Megbízható hozamok az állampapírokból

A hazai kötvény- és pénzpiaci alapok kiegyensúlyozott teljesítménye igazolja a konstrukciók iránt töretlenül növekvő befektetői bizalmat. A nemzetközi kötvényalapok rövid távon kiugró hozamot termeltek, ami az amerikai államkötvények hozamesésére vezethető vissza.
Világgazdaság Piactér