Újabb festményt vásárolt az MNB

Befektetés | Pénzügy

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 380 ezer euróért (mintegy 120 millió forintért) megvásárolta a holland aranykor egyik kiemelkedő festője, Abraham van Beijeren által 1654-ben megalkotott, Csendélet gyümölccsel, tenger gyümölcseivel és értékes edényekkel című festményét, amelyet a Magyar Nemzeti Galériában lehet majd megtekinteni. Az MNB igazgatósága 2014 elején indította el 100 millió euróval az Értéktár programot, melynek keretében 2018 végéig különböző műkincseket vásárol. E keretnek eddig mintegy a negyede fogyott el, a legtöbbe, 4,5 milliárd forintba Tiziano Vecellio Mária gyermekével és Szent Pállal című festménye került.

15:04
Adózás

Egyre kevesebb adó terheli a munkát

Magyarországon a munkát terhelő adók jelentősen csökkentek az elmúlt években, és tovább mérséklődhetnek, 2018-ra a régiós országokéval azonos lesz a helyzet
12:59
Gazdaság

Hosszú úton kell végigmennünk, hogy egy övezetet alkossunk Kínával

Az Új Selyemút ötletét először Hszi Csin-ping kínai államfő jelentette be 2013-ban. Azóta a program rohamléptekkel fejlődik, begyűrűzött többek között hazánkba is.
Világgazdaság Piactér