Fókuszban

Túlszárnyalhatók a céges prognózisok

Az év felénél járva kifejezetten jól alakultak a vezető magyar tőzsdei cégek eredményei a 2019-es terveket tekintve. A kihívásokkal teli iparági környezet és a globális gazdasági lassulás mellett azonban még számos esemény befolyásolhatja a gazdálkodás eredményét az év végéig.

Iránytűt keresnek a feltörekvő devizák

A líra és a korábban etalonnak tekintett devizák szinte mind válságba kerültek, ezért kérdés, melyik fizetőeszközt lehet ma irányadó valutának tekinteni a feltörekvő piacokon.

A japán példából tanulnának a világ vezető központi bankjai

A távoli Japánra sok európai és amerikai jegybankár úgy tekint, mint egy kísérleti laboratóriumra, ahol már húsz éve az alacsony infláció ellen küzdenek, és az ottani tapasztalatok a jelen makrogazdasági problémáira is megoldást kínálhatnak.

Új utakon az Európai Központi Bank

A látható befektetési eredményt az euró­zónában csak további addicionális kockázatvállalással lehet majd elérni, bár ehhez a helyzethez a befektetőknek az évek alatt hozzá kellett szokniuk. Christine Lagarde valószínűleg nyitott lesz a már ismert monetáris politikai eszköztár alkalmazására, akár új elemekkel finomhangolva azt.

Kedvezők a régió olajiparának kilátásai

A kelet-közép-európai régió erős gazdasági növekedésének az olaj- és gázipari szektor is haszonélvezője. A térségben a magát jól pozicionáló Mol az eminensek közé tartozik.

Ismét erős éve lehet az OTP csoportnak

Lemaradt az OTP Bank az Abankáról, a meglévő szlovén érdekeltség mellett kedvező lett volna egy új szerzemény. Az akvizíciók lezárultával új impulzusok mozgatják majd a bankpapír árfolyamát.

Új inflációscél-követési rendszerre válthat az amerikai jegybank

Az amerikai jegybank felülvizsgálja a monetáris politika keretrendszerét, és van esély rá, hogy módosít is a 2012 januárja óta érvényben lévő inflációscél-követés módszerén. Egy új rendszer nagyobb rugalmasságot adna a jegyban­károknak, de egy nem gondosan előkészített váltás hitelességi kockázatokat is hordoz.
Világgazdaság Piactér