Népszerűek a kombinált hitelek

Hitel | Pénzügy
A támogatott és a deviza alapú kölcsönök mellett megjelentek a valamilyen egyéb konstrukcióval kombinált termékek is a lakáshitelpiacon. Az érintettek szerint az érdeklődés folyamatosan nő e termékek iránt: az MKB Bank Allianz Hungária Biztosítóval közös termékéből például már többmilliárdos állomány képződött. Az ügyfél szempontjából szintén kedvező lakástakarékpénztári megtakarítással vegyes konstrukciókat - egyes takarékszövetkezeteken kívül - hat bank nyújtja.

Folyamatosan emelkedik a népszerűsége a kombinált lakáshiteltermékeknek az ügyfelek körében – legalábbis ez derül ki az azokat forgalmazó pénzügyi szolgáltatók beszámolóiból. Az érdeklődés erősödése nem véletlen: az ügyfél – részben kihasználva az egyéb állami támogatásokhoz kapcsolódó kedvezményeket – e termékek révén a pénztárcájára is hatással lévő előnyökhöz juthat.

Az MKB Banknál elmondottak szerint az Életcél MKB-Allianz Lakáshitelprogramnál magas, többmilliárdos állomány képződött, és különösen az elmúlt fél évben futott fel a termék értékesítése. A program lakás célú és szabad felhasználású jelzáloghitelhez is felhasználható, és igényelhető deviza alapon is. Lényege, hogy a hitel futamideje alatt az ügyfél a kölcsön tőkerészét saját életbiztosításában halmozza fel. A bank számára a tartam során csak a kamatot és a kezelési költséget kell fizetnie, míg a tőketartozást az évek során összegyűjtött és az életbiztosítás hozamával növelt megtakarításaiból, azaz életbiztosítása lejárati öszszegéből a futamidő végén – egy összegben – kell visszafizetnie.

A hiteldöntés – ha minden szükséges dokumentum készen áll – öt munkanapon belül megtörténik: további előnyt jelent, hogy a felvehető hitel felső határa a fedezetül szolgáló ingatlan hitelbiztosítéki értékének akár 80 százaléka is lehet. A konstrukció egyik előnyét jelenti – mutattak rá az MKB Banknál -, hogy akár minimálbéres jövedelem mellett is felvehető, emellett az ügyfél kamatkedvezményben is részesül a standard konstrukciókhoz képest.

Az életbiztosítás védelmet biztosít a család számára, és különösen előnyös, ha egyébként is kérnének a bankok életbiztosítást. (Egyedülálló igénylőknél rendszerint a biztosítás megléte követelmény.) Az életbiztosításon elért hozam ráadásul – hangsúlyozták a hitelintézetnél – az ügyfél számára újabb többletet jelent úgy, hogy azonnal hozzájut vállalt megtakarításainak összegéhez. A biztosításhoz adókedvezmény is kapcsolódik, amely az igénylő számára újabb megtakarítást jelent.

A lakás-takarékpénztári megtakarítással kombinált termékek lényege, hogy a partnerbank – kedvező hitelbírálatot követően – hitelt nyújt a lakás-takarékpénztári szerződés fedezete mellett. Az első időszakban az ügyfél csak kamatot és kezelési költséget fizet a bank részére, és rendszeres megtakarításokat helyez el a pénztárnál. Tőketörlesztés helyett pedig a banki hitelt a betétszámláján összegyűjtött megtakarítással és az arra jóváírt állami támogatással lehet részben vagy egészben kiváltani. A konstrukció révén – a lakás-takarékpénztári megtakarításokhoz kapcsolódó állami támogatásnak köszönhetően – az ügyfél érezhető törlesztőrészlet-csökkenést érhet el: a havi teher mértéke a klasszikus támogatott, illetve deviza alapú lakáshitelekhez képest akár 15 százalékkal is alacsonyabb lehet.

A lakás-takarékpénztári megtakarítással kevert konstrukciók a két pénztáron kívül hat hitelintézetnél – az OTP Banknál, az Ersténél, az FHB-nál, a Volksbanknál, a HVB-nél, valamint az Ella Banknál -, illetve egyes takarékszövetkezeteknél érhetők el. A lakás-takarékpénztári ügyfelek természetesen ezeknél a konstrukcióknál előnyt élveznek a még nem megtakarítókkal szemben, hiszen az igénylési folyamat során – érthetően – kedvezőbb elbírálás alá esnek.

Munkahelymegtartó bértámogatást szorgalmaz az MKIK

Az MKIK ágazati szintű munkacsoportokat állított fel a kereskedelem, logisztika, élelmiszergazdaság, ipar, turizmus és pénzügy területén.

Pirelli-alelnök: azonnali tőkeinjekcióra van szüksége a nyugati piacoknak

Marco Tronchetti Provera szerint az európai és nyugati gazdaság újraindulása fokozatos lesz, de ehhez minél gyorsabb tőkeinjekció kell.

MNB: kétszámjegyű gyarapodást mutat a háztartások pénzügyi vagyona

Tavaly év végén 4869 milliárd forintot készpénzben tartottak a háztartások, míg devizából 327 milliárd forintnak megfelelő összeg lapult meg készpénzben.

Közel félmillió német cégnek kell segíteni

Németországban 2 335 000 munkanélkülit tartottak számon, ami 60 ezerrel kevesebb az egy hónappal korábbinál.
Világgazdaság Piactér