A Reálszisztéma állítja, nem szabálytalankodott a BTel-részvényekkel

Pénzügy | Pénzügyi Szolgáltatók

Nem követett el szabálytalanságot a Reálszisztéma Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. a Business Telecom (BTel) részvényeivel, ezért nem igaz, hogy miatta buktak volna több tízmillió forintot azok, akik a távközlési cég részvényeiből vásároltak – reagált a Világgazdaságban megjelent, rendőrségi dokumentumokon alapuló állításokra a Reálszisztéma többségét közvetve tulajdonló Berki István. Egyúttal közölte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem azért küldött ki felügyeleti biztost a Reálszisztémához tavaly november 5-én és vette át a társaság irányítását, mert a brókercég szabálytalanságot követett el, hanem kizárólag a BTel kapcsán


Az MNB a felügyeleti biztos kirendelésekor kiadott közleményében úgy fogalmazott, a hazai tőkepiac számos szereplőjénél végzett helyszíni célvizsgálat-sorozat során észlelt szabálytalanságok miatt rendelt ki felügyeleti biztost a Reálszisztémához. A közleményben az is szerepelt, hogy a Reálszisztémánál feltárt hiányosságok alapvetően a BTel problémáihoz kapcsolódnak. Ez keltehetett olyan látszatot Berki szerint, hogy a Reálszisztéma is szabálytalanságot követett el, noha az MNB azt is megállapította, hogy a Reálszisztémánál nem tárt fel ügyfélpénzek eltulajdonítását eredményező visszaélést.


Ennek ellenére akadt olyan ügyfél, aki úgy ítélte meg, őt a Reálszisztéma is megkárosította, ezért feljelentést tett a cég ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK). Mely az ügyet az V. kerületi Rendőrkapitányságról november végén áttette a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnőzés Elleni Főosztályára, miután úgy ítélte meg, a felmerült kár-, illetve elkövetési érték meghaladja az V. kerületiek hatáskörét.


A Világgazdaság által a Reálszisztémának tulajdonított egyik ügyben, miszerint az egyik ügyfélnek felajánlották, ha a tőzsdei ár 80 százalékán vásárol BTel-részvényt, azt a későbbiekben havi 4 százalékos felárral visszavásárolják, nem a Reálszisztéma tette az ajánlatot, hanem egy Kredit Investment Kft. nevű cég. Ő mondta azt, hogy a BTel-részvényeket abból a haszonból vásárolják vissza, amely azáltal keletkezik, hogy a BTel részvényeit bevezetik a frankfurti tőzsdére, melyet követően azok árfolyama 6-9 hónapon belül kilő. Ám az ennek bedőlő, 2013-ban 35 millió forintért BTel-részvényt vásárolt ügyféltől nem a Reálszisztéma, hanem a Kredit Investment nem vásárolta vissza a 2014. április 30-án megjelölt napon.


Berki szerint annak a feljelentőnek sincs igaza, aki azt állítja, a Reálszisztéma képviselője biztonságos és kockázatmentes ügyletként azt tanácsolta kiszemelt áldozatának, adjon kölcsönt a BTel-nek, amelynek fedezeteként kap annak részvényéből, s a BTel a részvényei visszavásárlásáért kifizetett összeget tudja be kölcsöntörlesztésként. Így cáfolta azt is, hogy amikor a 65 millió forintos összeg megérkezett az ügyfél Reálszisztémánál lévő számlájára, akkor azért nem tudta azt elutalni, mert a brókercég előbb adminisztrációs hibára hivatkozott, majd közölte, hogy abból BTel-részvényeket vett, anélkül, hogy erre megbízást kapott volna. Az sem igaz Berki szerint, hogy a Reálszisztéma képviselője kérte, egy visszadátumozott megbízással legalizálják az ügyletet, amit azonban az ügyfél megtagadott.


A rendőrség ugyanakkor határozatában megállapította, hogy a Reálszisztéma “munkatársai azzal, hogy a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül végeztek veszteséges, jogellenes tranzakciókat, a jogszabály megszegésével és az ügyfelekkel kötött szerződés rendelkezéseinek a megsértésével jogosulatlanul rendelkeztek az ügyfelek által rájuk bízott pénzügyi eszközökkel. A sikkasztás minősítése a sajátjakénti rendelkezéssel érintett ingó dolog értékéhez, vagyis a pénzeszközök és az értékpapírok elkövetéskori értékéhez igazodik.”


A rendőrség a nyomozás kapcsán nem kereste meg a Reálszisztémát – közölte Berki, hozzátéve, ha esetleg vádemelésre kerülne sor az ügyben, akkor bizonyítanák ártatlanságukat.

06:02
Gazdaság

Sokkal többet vásároltunk, mint egy éve

Az alacsony infláció és a növekvő bérek miatt hajlandók költeni a magyarok; a kilátások kedvezők, vagyis folytatódhat a dinamika.
15:01
Gazdaság

Három megyére összpontosul a közmunka

Kevesebben léptek be a rendszerbe, de a nyári idénymunkák után a rendszerből kilépők száma ötödével volt kevesebb, mint 2016 augusztusában.
Világgazdaság Piactér