Csak London tartotta magát Európában

Pénzügy | Tőzsde

London kivételével csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön annak nyomán, hogy megszületett az új megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeit rögzítő szerződésről a két fél között, ám korántsem biztos, hogy a brit parlament el is fogadja azt.

  • A londoni FTSE-100 mutató 0,20 százalékos pluszban,
  • míg a frankfurti DAX-index 0,12 százalékos,
  • a párizsi CAC-40 index pedig 0,42 százalékos mínuszban zárt.

Milánóban 0,23 százalékkal, Madridban pedig 0,50 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,10 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,12 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,30 százalékkal csökkent.

Dél körül meredeken felíveltek a mutatók, miután Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő bejelentette, hogy megszületett a megállapodás a rendezett brit kiválásról, sikerült egyetértésre jutni a bénultság fő okának számító ír-északír helyzet rendezésére szolgáló rendelkezésekről és a jövőbeli viszonyrendszerről szóló politikai nyilatkozat szövegéről is.

A reményeket azonban leforrázta, hogy a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője azonnal elutasította az egyezményt. A legnagyobb észak-írországi britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) – amelynek alsóházi szavazataira a kisebbségben kormányzó Konzervatív Pártnak szüksége van – szintén azt közölte, hogy a megállapodást jelenlegi formájában nem tudja támogatni. A brit parlament rendkívüli ülését szombatra hívták össze.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,51 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 40 717,17 ponton zárt csütörtökön.

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,08 százalékos, az S&P 500-as index 0,28 százalékos a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,29 százalékos pluszban állt az európai tőzsdezárás idején.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,01 százalékos mínuszban, 58,82 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 0,62 százalékos veszteségben, 53,03 dolláron forgott fél hatkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,22 százalékkal, 1497,25 dollárra nőtt.

Egy euróért 1,1126 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,51 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Ön mit gondol erről? Mondja el véleményét!

Nincs lezárva a magyar Tesla-misszió

Továbbra is szerepel a Tesla térképén Magyarország.

Milliárdokat spórolhatnak a munkaadók

Jövő nyár közepén 15,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó mértéke.
Világgazdaság Piactér