Hogyan segíthet az adat a gyógyulásban?

PR
A digitális egészségügy alapjait bő két éve fektette le az állam, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) 2017. november elsején indult. Idén októberig – a hivatalos tájékoztatás szerint – összesen több mint tízezer egészségügyi szolgáltató közfinanszírozott kórház, járóbetegellátó, háziorvos és házi gyermekorvos csatlakozott, így már 26 ezer orvos és 13 ezer gyógyszertár használja az EESZT-t. Január 1-jéig pedig minden magánegészségügyi szolgáltatónak és fogorvosnak csatlakoznia kell, június 1-jétől pedig már adatot is kell rögzítenie a felhőbe. Ez azt a célt szolgálja, hogy a magán és az állami szolgáltatók között létrejöjjön az azonnali információcsere, mert a betegadatok elengedhetetlenek a későbbi diagnosztikához és terápiához.

Már az első évben több mint százmillió betegdokumentum, ellátási esemény és eRecept került a rendszerbe. Ma már elmondható, hogy a Térbe naponta 200 ezer betegadatot és ellátást rögzítenek, valamint 800 ezer eReceptet kezelnek.

Az EESZT szolgáltatásaival jelentősen javítható a betegellátás hatékonysága, az orvosok sokkal több információt látnak a betegről, például leleteket, más kezelőorvosok által felírt gyógyszereket, és azt is, hogy a beteg nem váltotta ki a gyógyszereket. Utóbbiból így az is kiderülhet, hogy nem a kiírt terápia, hanem annak alkalmazásának elmaradása miatt nem javul a beteg állapota. Az eRecept szinte ugyanúgy működik, mint a korábbi papírrecept: felírja az orvos, vagyis bekerül a Térbe, és erről ad egy igazolást, amellyel ki lehet váltani. Abban az esetben viszont, ha a beteg saját maga megy a gyógyszertárba, akkor eSzemélyivel (vagy személyazonosító okmány és a TAJ kártya együttes bemutatásával) kiválthatja, nincs szükség a felírási igazolásra. Mindez addig lesz így, amíg nem fejeződik be az eRecepthez kapcsolt meghatalmazási rendszer kialakítása.

Az e-egészségügyi rendszer továbbfejlesztése folyamatos, és csakúgy, mint a kialakítását, a fejlesztését is a T-Systems Magyarország leányvállalata, a Paninform végzi. Persze nem ez a vállalat egyetlen egészségügyi fejlesztése, az e-MedSolution kórházi informatikai rendszerét is számos kórház és egészségügyi intézmény használja. Ez a szoftverrendszer az ellátáshoz szükséges összes folyamatot digitálisan végigköveti megkönnyítve a napi operatív munkát. A medikai rendszer egy új modulja, a MedSol Analyzer pedig a tudományos kutatásokat, illetve az azokat támogató elemzések elvégzését segíti. A szoftver gyakorlatilag a kórházi rendszer nyers adataiból egy, a kutatási célnak megfelelő adatbázist épít fel. Ebbe az adattárházba betöltött adatokból a kutatási témához illeszkedő adatteret hoznak létre a T-Systems szakértői, leválogatják a kutatáshoz szükséges adatokat és kialakítják a szükséges elemzői felületet.

Az okoskórház nem egy épület

Egyre többször esik szó az okoskórházakról, amely nem egy épületet, hanem az intézményben működő informatikai és távközlési rendszerek összekapcsolását jelenti. Ezek a hálózatba kötött szoftverek többek között segítenek pontos képet adni a műtéti terheltségekről, nagy segítséget nyújtanak az erőforrás menedzsmentben, de meggyorsítják a legközelebbi műszerek és berendezések megtalálását is. Sokat csökkent a terheltségen, ha működik előjegyzési rendszer az intézményben, és ezt a betegek számára is elérhetővé és online foglalhatóvá teszik a rendelési időpontokat.

Az egészségügyi technológiák közül a diagnosztikai képalkotás fejlődik jelenleg a legjobban, és okos elemzőrendszerek folyamatos fejlesztésével már pontos képet lehet kapni egy-egy betegség statisztikai valószínűségére.

Az egészségügyi intézmények rendszerszintű összekapcsolásáról, a MedSol Analyzerről és az okoskórházról bővebben is szó esik a T-Systems Symposiumon 2019. november 26-án, amely a digitális technológia és a hazai innováció egyedülálló, nemzetközileg is elismert szakmai konferenciája.

Bővebb információ: symposium2019.hu

Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) egy internet alapú komplex, interaktív adatbázis háziorvosok, járóbeteg- és szakrendelők, patikák és nem utolsó sorban a lakosság számára. A rendszer regionális és országos szinten képes összekapcsolni a korábban sziget-szerűen működő medikai rendszereket és hatékonyabbá tudja tenni az egészségügyi ellátás teljes folyamatát. Segíti az ellátórendszert összefogó egészségügyi centralizációt is.

 

Az EU frontot nyithat a kínai cégek ellen

Szigorúbb szabályokat javasol az euró­pai magánszektor versenytársaival szemben Hollandia.

Egyre kevesebb hamis forint van forgalomban

Tavaly 42 százalékkal csökkent az MNB által kiszűrt hamis forintbankjegyek száma.
Világgazdaság Piactér