Energia

Verseny: 2003 második fél évétől

A BorsodChem Rt. mint az ország legnagyobb villamosenergia-fogyasztója legkorábban 2003 második felében jelenhet meg ténylegesen a versenypiacon - mondta érdeklődésünkre Kovács F. László, a vegyipari cég vezérigazgatója. A versenypiaci szabályok előkészítése során ugyan többször is lehetőséget kaptak, hogy elmondják véleményüket, de elégedetlenek azok fogadtatásával. A BorsodChem egyébként 3 eurócent körüli kilowattóránkénti árat vár a szabadpiaci kereskedőktől.

OECD: nő a megújuló energiák súlya

A megújuló energiák termelése az új évszázad első három évtizedében is várhatóan bővül. Ám részarányuk akár tovább csökkenhet, ha az ipari országokban nem valósulnak meg a tervezett fejlesztési és környezetvédelmi intézkedések.

Újfajta kapcsolatot épít a Jukosz

A Magyar Olaj- és Gázipari Rt.-vel indított stratégiai partnerség révén nő a Jukosz komfortérzete, a közös projekt működtetésével a két cég kapcsolata kiegyensúlyozottabbá válik - indokolta az együttműködés indítását Fazakas Imre, a Jukosz közép- és kelet-európai képviselője. Bár a második legnagyobb orosz olajcég a közelmúltban több európai érdekeltségszerzés kapcsán hallatott magáról, elsősorban a belpiacon tervez fejlesztéseket.
Világgazdaság Piactér