Gazdaság

Transzatlanti információcsere

Az amerikai adóhivatal több luxemburgi bankkal megegyezett az információcseréről. A német és a svájci bankokkal kötött megállapodással együtt ez a német pénzügyminisztérium szerint megnyitja az utat az Európai Unió adóharmonizációja előtt is.

Válságmegelőző módszert keresnek

Az árfolyamrendszerek célszerű változatairól, a nemzetközi pénzügyi stabilitásról és a globális szegénység kezeléséről szóló nyilatkozattal adott profilt önmagának a G--20 csoport montreali tanácskozásán. A hatékony válságkezelést méltató nyilatkozattal egy időben olyan hírek kezdtek terjedni, hogy Argentína pénzügyi segélyakcióra szorul.

Vállalati hitelezők nemzetközi összefogása

Nemzetközi együttműködés révén próbálják az egyes országok eltérő csődjogi rendelkezéseiből eredő veszteségeiket minimalizálni a vállalatok hitelezői. A Világbank támogatását is maga mögött tudó kezdeményezés fő célja, hogy a bajba került vállalatok minden esélyt megkapjanak a túlélésre, hiszen a hitelezők ekkor járnak a legjobban.

Rendeződhet az ENSZ-tagság is

Jugoszláviát fölvették a Balkáni Stabilitási Paktumba (BSP), s Vojiszlav Kostunica elnök szerint rövidesen rendeződik az ország ENSZ-tagsága is. Kostunica ma Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel gazdasági kérdésekről tárgyal. Koszovóban holnap helyhatósági választásokat tartanak.

Bukarest leszámol az adócsalókkal

Határozott lépések megtételére készül a román kormány a szeszesital-termelés és -kereskedelem területén elkövetett nagyarányú adócsalások ellen. A bukaresti pénzügyminisztérium végső esetben az alkohol kereskedelmének állami monopolizálását sem tartja kizártnak.

Vállalkozói kamara

Gyökeres változáson kell keresztülmennie a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának -- állítja Parragh László. Az MKIK elnökjelöltje szerint gazdaságcentrikusan, a politikától függetlenül, de a döntésekbe beleszólva kell a vállalkozók érdekeit képviselni.

Romló inflációs várakozások

Erőteljesen romlottak a Reuters által megkérdezett elemzők inflációs várakozásai, az idén 9,67, jövőre 8,44 százalékra várják a pénzromlás mértékét. Ennek ellenére a szakértők többsége egyelőre nem számít változásra az árfolyam-politikában. Erre csak a jövő év közepe után van esély.

Felállt a SAPARD Hivatal

Már csak a többéves pénzügyi megállapodást kell aláírni, és Magyarország nem veszíti el az ez évi SAPARD-segélyt. A program lebonyolításáért felelős hivatal felállt, de csak az akkreditációja után folyósítja a pénzt az Európai Unió. Az erre az évre elkülönített 3,5 milliárd forint önrészt az FVM más célokra elköltötte.

Vitatott orosz reform

Az év végéig várhatóan sikerül végleg jóváhagyatni a már 1993 óta készülő új orosz adótörvénykönyvet, de a vita nem csillapodik körülötte. A szakértők nem ok nélkül feltételezik, hogy még az idén is változtatnak rajta: az adóreformot a Finanszi szaklap felkérésére ismertető pénzügyminiszter-helyettes sem tagadta, hogy egyes fontos adónemek (nyereségadó, vagyon-, kitermelési adók) vonatkozásában sok részletkérdés megoldása hátravan.

Lassabb előretörés a mobilfronton

Kijózanító hatással volt a harmadik generációs mobiltelefon-koncesszióra tartott olaszországi aukció kudarca, aminek óvatosabb és differenciáltabb megközelítésre kell intenie az ezután pályáztató európai kormányokat -- hangoztatják az eddigi kiírásokról szóló összegező értékelések. A csalódást keltő eredmény ismét felszínre hozta a licencek kiadásának kétféle (árveréses és "szépségversenyes") alapmódozatáról folyó vitát.

Világgazdaság Piactér