Gazdaság

Az ellenzék és a szakma egyetért

A parlament idegenforgalmi bizottságában tegnap a kormánypárti képviselők nem támogatták azt a szocialista javaslatot, hogy a jövő évtől töröljék el a turisztikai hozzájárulást. A módosító indítvány benyújtója, Katona Béla szocialista képviselő úgy látja, ma már nincs szükség erre a különadóra. A Magyar Utazási Irodák Szövetsége sem tartja indokoltnak fenntartását.

Indokolt lenne módosítani a költségvetést

A Pénzügyminisztériumban már régen elfelejtették, hogy 2001-re 5-7 százalékos az áremelkedésre vonatkozó hivatalos prognózis. A fogyasztói árak jövő évi emelkedési ütemét 7,6 százalékkal számolja a tárca -- értesült lapunk. Ezzel a belső használatú inflációs adat és a költségvetés tervezésére használt 6 százalék között már jó másfél százalékpontra nőtt az eltérés. A következő év költségvetését tehát az előtt indokolt lenne módosítani, hogy az Országgyűlés elfogadta azt.

Rosszul zárt az árumérleg

Az előzetes adatoknál valamivel jobban, de még így is igen nagy deficittel zárt szeptemberben a folyó fizetési mérleg. Az ok az árumérleg magas hiánya és a profitrepatriálás. A mérleg még így is kedvező képet mutat, de a hiányt nem tudják finanszírozni a nem adóssággeneráló tételek.

Okos tervekre van pénz

Biztos vagyok abban, hogy okos projektekre lehet pénzt szerezni -- mondta Fónagy János, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium (KVM) leendő vezetője az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtti tegnapi meghallgatásán. A miniszterjelölt szerint a tárca szakemberei a lehető legkevesebbet éreznek meg a változásból.

Hároméves megállapodásra készül a kormány

Ha a pénz- és az egészségügyi miniszter jóváhagyja a cégek képviselői és a tb-t felügyelő államtitkár három évre szóló megállapodását, januártól 50 forinttal nőne az 500 forintnál olcsóbb szerek dobozonkénti ára, a többi az infláció 70 százalékával növekedne. Az idén a drágább szerek fogyasztása miatt a tervezettnél 8-10 százalékkal több a tb-kiadás -- tudtuk meg Frajna Imre államtitkártól.

Bizonytalan helyzetben

A Magyar Turizmus (MT) Rt. külképviseleteinek vezetői mindmáig nem kaptak arról hivatalos tájékoztatást, hogy meddig tartanak igényt munkájukra. Az átszervezéssel kapcsolatos korábbi hírek szerint ugyanis 2001. január 1-jétől már az új pályázatok nyertesei képviselik a magyar turizmust külföldön az ITD Hungary keretein belül. Az e poszt betöltésének eldöntésére hivatott pályázatokat még nem írták ki. Az MT Rt. igazgatósága mai ülésén foglalkozik a képviseletek ügyével.

Kucsma lecsap a korrupcióra

A korrupció visszaszorítására és a hivatalnoki kar járandóságainak csökkentésére irányuló javaslat kidolgozására utasította a kijevi kormányt legújabb rendeletében Leonyid Kucsma ukrán államfő -- adja hírül a Reuters.

Folyik a számlálás

Három floridai megyében teljes gőzzel tartott tegnap a november 7-én leadott elnökválasztási szavazatok kézi újraszámlálása, míg az állam legfelsőbb bíróságán közép-európai idő szerint este nyolc órakor kezdődtek meg a meghallgatások annak tárgyában, hogy a pótlólagos eredményeket be kell-e számítani a végső összegzésbe.

Bizonytalan a kormányfő helyzete

Mori Josiro japán miniszterelnök egyelőre túlélni látszik a személyes népszerűségvesztése nyomán előállt politikai válságot, hosszabb távon azonban valószínűleg nem tud megkapaszkodni pozíciójában -- hangoztatják Tokióból érkező jelentések. Egy számára veszélyesnek látszó pártütő csoport ugyan tegnap visszalépett, kommentátorok szerint azonban a kormány által folytatott gazdaságpolitika elkerülhetetlen bukása idővel magával rántja a miniszterelnököt.

Nagyobb inflációt jósol Brüsszel

Az Európai Bizottság holnap közzéteendő előrejelzése szerint az eurózóna gazdasága jövőre sem veszít lendületéből. A The Wall Street Journal Europe által kiszivárogtatott prognózisában ugyanakkor a testület tavaszi jelentéséhez képest felfelé módosította inflációs várakozásait.
Világgazdaság Piactér