Gazdaság

Zárszámadásban rendezendő hiánypótlás

Decemberben a gyógyintézményeknek ismét meg kell kapniuk a jövő évi költségvetés 5 százalékának előlegét -- mondta a Világgazdaságnak az OEP főosztályvezetője. Donkáné Verebes Éva arról is tájékoztatott, hogy a betegellátó kassza 3,2 milliárd forintos hiányát kormányjavaslatra a költségvetési bizottság terjesztheti a parlament elé. Különben decemberben 20 százalékkal csökken a gyógyítási alapdíj.

FVM földfelmérés

Átfogó felmérést indított az agrártárca a földhivataloknál, hogy megállapítsa a nemzeti földalap (nfa) számára átadható állami termőföldek pontos nagyságát. Az MDF képviselője már holnap pártszakértői egyeztetést tart saját födalapos indítványáról, miközben az FVM törvénytervezete nem szerepel a kormányülés hivatalos napirendjén. Így az MDF-es javaslat megelőzheti a kormányét, ha a jövő hét elején az ellenzék a napirendre vételről a fórummal szavaz.

Még nem tették sínre a metrót

A közlekedési tárca vizsgálja a Déli pályaudvar átalakításával kapcsolatos lehetőségeket. A munka felgyorsulhatna, ha a főváros elfogadná a 2-es metró meghosszabbításával kapcsolatos javaslatot -- mondta a Világgazdaságnak Nógrádi László közlekedési miniszter. A főváros szerint viszont a 2-es vonal továbbvezetéséhez a tárca által számított 30 milliárd forint duplája sem lenne elég.

Sokkszerű korrekció

A mezőgazdasági termelői árak január--augusztusban 20,6 százalékkal haladták meg az előző évit. A nagyarányú emelkedés az élelmiszerár-korrekció trendjének folytatását vetíti előre. A fogyasztói árakba beépülő termelői áraknak köszönhetően az infláció valószínűleg szeptemberben és októberben is meghaladja a 10 százalékot.

Tiltakozik az Okisz

A mintegy 70 ezer embernek munkát adó ipari és szolgáltatószövetkezetek ellehetetlenülésétől tart a Magyar Iparszövetség. Az érdek-képviseleti szervezet tiltakozik, és elítéli a szövetkezetek ellen irányuló törvényjavaslatot. Kifogásolja, hogy az áprilisban megküldött észrevételeiket nem vették figyelembe.

Egyre többen az adatbázisban

Jelenleg mintegy 2 milliárd forintos követelést tartanak nyilván az internetes számla- és követeléspiacon. A nyáron beindult rendszer segítségével eddig 2,4 milliárd forintnyi követelést értékesítettek.

Kevesebb fiatal munka nélkül

Az év első hat hónapjában kiemelkedően jó volt a munkaügyi helyzet az ország nyugati felében. Az északi régiókban azonban továbbra is alacsony a foglalkoztatás szintje, itt a legnagyobb a munkanélküliség aránya. A nemzetgazdaságban a bruttó átlagkereset meghaladta a havi 82 ezer forintot, a kereseti különbség egyre nő a fizikai és a szellemi munkakörben dolgozók között.

Egy lehet a rendszer

A jövő évtől az okmányirodák intézik a gépjárműátírásokat: a rendőrség helyett az erre kijelölt 244 önkormányzathoz kerül az összes ügy. Az Első Magyar Technopolisz Kht. felkérésére elkészült az a szoftver, amely az amúgy is kötelező eredetiségvizsgálattal kötné össze az ügyintézést.

A gyártók tagadják, hogy nyerészkednének

Az innovatív gyógyszergyártók cáfolják, hogy a gyógyintézményeken hoznák be a patikai orvosságok árbefagyasztása miatt kiesett hasznukat. A gyógyszerészek tegnap kezdődött kongresszusán elhangzott: a kórházi gyógyszerköltségek növekedésével együtt csökkent az ápolási napok száma. A tb kiadásait egységben kell elemezni.

Kostunica magabiztos

A jugoszláv ellenzék az általa megnyert helyhatóságokkal akarja majd kimondatni Vojiszlav Kostunica elnökválasztási győzelmét -- közölte egy szóvivő. Kostunica a Montenegróban ellenzéki Szocialista Néppárt egyik vezetőjét, Predrag Bulatovicsot készül jugoszláv miniszterelnökké kinevezni.
Világgazdaság Piactér