Gazdaság

Elkészült a CW-Bank jelentés

A jegybankelnök egyszemélyi felelősségét állapítja meg a CW Bankkal kapcsolatban az Országgyűlés vizsgálóbizottsága. A bécsi székhelyű kereskedelmi bank által nyújtott és visszafizetésre nem került hitelek haszonélvezőinek ismeretében vélelmezhető a szervezett bűnözéssel kapcsolatban álló cégek indirekt finanszírozása is -- összegez a vizsgálatot lezáró bizottsági anyag.

Tanulságos tanulmány a miniszternek

Tanulságos felmérést kap a napokban az egészségügyi miniszter arról, hogy a kórházak dolgozói megkapták-e a kötelező béremelést -- mondta a Világgazdaságnak az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke. Az általunk megkérdezett menedzserek az OEP-től kért előlegből pótolták az emelést, de nem jutott mindenkinek, ezért helyenként lincshangulat uralkodik. Az egészségügyi miniszter tízmilliárd forintos többletpénzt remél, a kórházszövetség szerint ennek a kétszeresére van szükség.

Elmaradt a nagy profitrepatriálás

Kedvezően zárta a 2000. évet a folyó fizetési mérleg. A jó adat magas áruhiány és igen alacsony profitkivitel eredőjéből származik. A nem adóssággeneráló források a teljes hiánynak mindössze egynegyedét finanszírozták.

Feltérképezik a hulladéklerakókat

A Környezetvédelmi Minisztérium (KM) hamarosan megkezdi az illegális hulladéklerakók megszüntetését. A feltérképezésükhöz szükséges légi felvételeket már elkészítették. Az illegális lerakók felszámolása több 100 milliárd forintba kerül -- értesült a Világgazdaság.

Járai függetlenséget remél

Mindkét illetékes bizottság támogatta Járai Zsigmond jegybankelnöki jelölését a parlamentben tegnap. A volt pénzügyminiszter fő feladatának a pénzügyi szektornak az Európai Monetáris és Gazdasági Unióhoz (EMU) történő csatlakozásra való felkészítését látja. A szervezeti struktúrában jelentős változások várhatók. Az MNB 1998--1999-es gazdálkodásáról tegnap hallgatták meg Surányi György távozó elnököt.

Varsó mindenáron gyorsítana

A csatlakozási tárgyalások gyorsítása, áttörés elérése érdekében Lengyelország engedményekre is kész lenne Brüsszellel szemben -- derült ki egy a Gazeta Wyborcza által közétett bizalmas kormányzati dokumentumból. Kwasniewski államfő viszont a Buzek-kormánytól független elnöki EU-tanácsadó irodát hoz létre az uniós csatlakozás népszerűsítésére.

Távozhat a német gazdasági tárca vezetője

A munkaügyi tárcával kirobbant vitája miatt kilátásba helyezte lemondását az eddig jobbára csendben tevékenykedő Werner Müller gazdasági miniszter. A német politikus a munkaadók érdekeit próbálta meg képviselni a kabinetben, és ebbéli törekvéseiben támadt konflikusa a szocáldemokraták által vezetett kormány többi tagjával.

Putyin leváltotta miniszterét

Az orosz elnök menesztette Alekszandr Gavrin energiaügyi minisztert a csendes-óceáni partvidéki települések távfűtés- és energiaellátási gondjai miatt. Vlagyimir Putyin bejelentette azt is, hogy Jevgenyij Nazdratyenko, Oroszország csendes-óceáni partvidéke, a Tengermellék kormányzója lemondani készül.

Németország kiadja Sirvent

Németország -- a kiadatási eljárás formailag is pontos lebonyolítása után -- kedden este átadja a francia hatóságoknak Alfred Sirvent, az Elf francia olajvállalat sikkasztással gyanúsított egykori második számú vezetőjét. A bejelentés nyomán Párizsban szerdára halasztották Roland Dumas volt szocialista külügyminiszter és vádlott-társai perének folytatását.

Jön az egységes uniós tb-szám

A márciusi stockholmi EU-csúcsértekezleten szakértői csoportot állítanak fel annak a javaslatnak a vizsgálatára, miszerint minden uniós polgárnak közösségi társadalombiztosítási azonosító számot kellene adni. Az elképzelés a tagországok közötti munkaerő-piaci mobilitást ösztönző csomag részét képezi.
Világgazdaság Piactér