Gazdaság

Kiszáll a Malév a Hyattből

Feszített munkát és stratégiai döntéseket igényel a költségvetésben 2001-re előirányzott 180,5 milliárd forint összkiadás teljesítése -- nyilatkozta Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak. Ehhez minimum két nagy és több közepes tranzakcióra lesz szükség. Az idén tervezik az Antenna Hungária (AH) újbóli és a CD Hungary értékesítését; a Mol és az MVM eladását azonban nem. A Richter és a Hungaropharma privatizációja a kormány döntésétől függ. A nagyobb volumenű értékesítések függvénye a kárpótlási jeggyel szembeni kínálat.

Újabb KKDSZ-per a GM ellen

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete nyílt levelet intézett Stumpf István kancelláriaminiszterhez, amelyben kéri: a MeH tegyen lépéseket a közszférában érvényes szakmai szorzókat meghatározó kormányrendelet visszavonása érdekében. A KKDSZ szerint a GM a 2001--2002-es költségvetés beterjesztése előtt sem egyeztetett a szakszervezetekkel.

Elhúzódó átírások

Az első negyedév végére a vidéki földhivatalok többsége behozza lemaradását, ígérik a földművelési tárcánál: november végén 250 ezer ügyirat várt még feldolgozásra. A fővárosi elmaradás (110 ezer ügy) többsége még mindig jogvitás; ezekre megoldást az új ingatlan-nyilvántartási törvény nyújt majd.

Üzletrészügy: megostromolják az Ab-t

Több tucat agrárszervezet kéri a napokban az Alkotmánybíróságot (Ab), hogy azonnali hatállyal vizsgálja meg a január elsejétől hatályos "üzletrésztörvényt" -- jelentette be Nagy Tamás, a szövetkezeti érdekképviselet elnöke. Egyúttal "hullarablásnak" minősítette, ahogy az FKGP-hez közel álló gazdakörök meg akarják szerezni a széthullásra ítélt szövetkezeti vagyont.

Aktivizálódtak a tőzsdei cégek

Az elmúlt néhány évben a fizetési mérlegben egyre nagyobb tételek jelennek meg a hazai cégek külföldi tulajdonszerzését nyilvántartó soron. Szakértők a trend folytatódását várják, ugyanakkor úgy vélik, a fizetési mérlegre gyakorolt hatás néhány évig még nem lesz jelentős.

Szigorodik a kac

A környezetvédelmi alap célelőirányzat (kac) forrásainak az eddigieknél hatékonyabb felhasználása érdekében szigorodnak a támogatások, illetve kölcsönök feltételei -- jelentette be Turi-Kovács Béla miniszter. A miniszteri rendelet szerint a szakmai felügyeletet a környezetvédelmi és a természetvédelmi helyettes államtitkár látja el.

Még várják a pályázatokat

A következő hetekben várhatóan felgyorsul a Magyar Turizmus (MT) Rt. átszervezése, és több személycsere is várható. A turisztikai külszolgálati munkakör betöltésére kiírt pályázatok számát ma még pontosan nem lehet tudni.

Készül a brüsszeli ajánlat

Öt-hét évig megőrizhetné a külföldiek termőföldvásárlásának tilalmát Lengyelország EU-csatlakozása után is -- értesült az Európai Bizottság formálódó állásponttervezetéről (DCP) a Rzeczpospolita. Hasonló megoldás Magyarország esetében is elképzelhető -- közölte a Világgazdasággal az Európai Bizottság több munkatársa is. Juhász Endre brüsszeli EU-nagykövet szerint ha ad is az EU végül ilyen átmenetet, az sokkal kisebb súlyú lenne, mint a szabad munkaerőmozgásra Németország által kért átmeneti időszak.

Minden tizedik schilling "fekete"

Ausztriában legalább félmillióan dolgoznak feketén, és minden tizedik schillinget az árnyékgazdaságban termelik meg -- állítja Friedrich Schneider, a linzi Kepler Egyetem közgazdásza. A professzor szerint a fejlett országokban mindenütt emelkedik az eltitkolt tevékenység részaránya, és ezért elsősorban a magas adóterhek a felelősek.
Világgazdaság Piactér