Gazdaság

A dél-alföldiek termálgyűrűt terveznek

Brüsszel véglegesítette a PHARE 2000-es program éves keretét. Ennek megfelelően az abban részt vevő -- a kormány által kijelölt -- dél-alföldi, észak-magyarországi és észak-alföldi régiók ez évtől 2002-ig évente és térségenként nyolc-nyolc millió euró összegű támogatásra pályázhatnak.

Üres a másik agrárkassza is

Leállította az agrártermelési támogatások kifizetését az APEH, mert ez az FVM-kassza is kiürült. Kiutalásokra addig nincs mód, amíg a kormány nem ad engedélyt az FVM-források belső átrendezésére. Az év végéig azonban az agráriumot legfeljebb úgy finanszírozhatja a tárca, ha harmincmilliárdnyi kihasználatlan agrárgaranciájával kiváltja a hiányzó támogatásokat -- állítják szakértők.

Felülvizsgálat az ÁPV Rt. felelősségéről

Az ÁPV Rt. konszernjogi felelősségéről döntött tegnap a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa. Más álláspontra helyezkedett, mint az e kérdésben korábban hozott, irányadónak tartott legfelsőbb bírósági ítélet.

Gázközműelőleg: túl a javán

Eddig 2,3 milliárd forintot utaltak át gázközműelőlegként a jogosult helyhatóságoknak. Az önkormányzati érdekképviseletek lobbiznak az 1993--1995 közötti beruházásokra vonatkozó igények törvényi elismeréséért.

Ötmilliárd többlet a tb-nek

A kormány 5 milliárd forint bővítést javasol az egészségbiztosító pénzalapjában, felhasználása az OEP kompetenciája -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Gógl Árpád. A parlament egészségügyi bizottságának indítványa, hogy 3,2 milliárddal növeljék a tb fekvőbetegkasszáját. A miniszter létrehozta a gyógyszerek árának tb-támogatását előkészítő bizottságot. Döntöttek a súlyos betegek számára beszerzéssel vásárolható hatóanyagok listájáról is.

OMT: nincs megállapodás

Nem állapodott meg az Országos Munkaügyi Tanács a minimálbér jövő évi, 40 ezer forintra emeléséről. A munkaadók a növekvő költségeikhez kérnek kompenzációt, a szakszervezetek pedig attól tartanak, hogy a munkáltatók kibújnak az emelt minimálbér megfizetése alól. Mindkét oldal tiltakozik a munka törvénykönyvét módosító indítvány ellen.

Növekszik a magyar export

Az idén megindult a FÁK-országokba irányuló magyar export lassú növekedése. A hazai cégek elsősorban élelmiszert, feldolgozott termékeket, valamint gépeket és berendezéseket szállítanak.

Egyfordulós, listás EP-választás

A parlamenti pártok egyöntetűen támogatják azt a választójogi reformbizottság előtt lévő tervezetet, amely az Európai Parlament képviselőinek választását szabályozná Magyarországon. A koncepció egyfordulós, listás választási rendszer bevezetését szorgalmazza. Pokol Béla (FKGP) bizottsági elnök szerint a törvényjavaslat novemberben kerülhet az Országgyűlés elé.

Egyre gyakoribb a depresszió

Az Európai Unióban a bruttó nemzeti termék 3-4 százalékát költik el évente a mentálhigiénés problémákkal összefüggésben, míg az Egyesült Államok 30-44 milliárd dollárt fordít a depressziós betegek kezelésére -- derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) most közzétett tanulmányából. A probléma a fejlett világ peremén is súlyosbodik.

Protokollmentes együttműködés

Nem hivatalos találkozót tartanak ma Karlovy Varyban a visegrádi csoport kormányfői: a cseh Milos Zeman, a lengyel Jerzy Buzek, a magyar Orbán Viktor és a szlovák Mikulás Dzurinda. Felmérik a másfél éve felújított együttműködés eredményeit, tájékozódnak a Visegrádi Nemzetközi Alaphoz benyújtott pályázatokról, és kötetlen megbeszélést folytatnak. Prágai MTI-jelentés szerint minden bizonnyal szóba kerülnek a jugoszláviai fejlemények.
Világgazdaság Piactér