Gazdaság

Két fejezet a gyógyszerügy túsza

Azonos probléma miatt a jelek szerint egyelőre reménytelenül zsákutcába jutott két joganyagfejezet is: a vállalati jogról és az áruk szabad mozgásáról intézkedő részek. Mindkettőt a gyógyszerszabadalmak különböző oldalú védelme kapcsán támadt nézeteltérés "ejtette túszul". Magyarország a taggá válás után még öt éven át mentesülni akar az EU-ban honos bizonyos kedvezmények biztosításától -- közösségi oldalon viszont hallani sem akarnak erről.

Kihasználatlan békéltető

Perek sora lenne elkerülhető, ha jobban kihasználnák a bizonyos munkaügyi konfliktusok elsimítására szolgáló közvetítői jogintézményt. Szakemberi vélekedések szerint a közvetítő esetenkénti kötelező igénybevétele -- kollektív és egyedi jogvitákban egyaránt -- elősegítené a megegyezéseket.

Izetbegovics visszavonul

A köztársasági elnöki posztról távozó Alija Izetbegovics elégedett lehet Bosznia-Hercegovina mai helyzetével. Az ország gazdasága gyorsan fejlődik, a szomszédságban pedig kimúltak a diktatúrák. Az egykor "nagy hármasként" emlegetett trió tagjai közül Tudjman és Milosevics rendszere megbukott, míg Izetbegovics emelt fővel és önszántából fejezi be pályafutását.

Exportengedélyezés a kukoricára

Novembertől várhatóan visszaállítja az exportengedélyezési rendszert a takarmánykukoricára a kormány -- értesült a Világgazdaság. A kivitel szigorítását -- amelyet be kell jelenteni a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO) is -- a fokozódó áruhiány indokolná. A szakmai szövetség szerint ugyanakkor a szakszerűtlen és megalapozatlan intézkedés tönkretenné a hazai kereskedőket.

Globalizálódó menekültáradat

Az "amerikai gazdasági csoda" elmúlt évtizedbeli felvonásának egyik alapvető kellékét a beözönlő spanyol ajkú munkaerő jelentette. Miközben az európai kormányok a választók aggodalmait visszhangozva kérik számon az EU tagjelöltjeitől a gyenge határőrizetet, és magukból az új tagállamokból is sok bevándorlótól tartanak, addig az európai országok magas munkanélküliségi rátái súlyos strukturális egyensúlyzavarokat takarnak, és a politikusokat a gazdasági racionalitás -- a növekedés és a nyugdíjrendszerek fenntartása --, valamint a multinacionális vállalatok a külföldi munkások behívásának megfontolására sarkallja.

Novemberben korrigálják a nyugdíjakat

Összesen 31,7 milliárd forintba kerül a novemberi kiegészítő nyugdíjemelés -- tudta meg a Világgazdaság. A pótlólagos emelés azonban csak néhány milliárd forint pluszkiadást jelent a központi költségvetés számára, mivel a járulékbevételi többlet és az ellátásokban képződött megtakarítás fedezi a többletkiadás zömét.

Megmaradnak a fejlesztési források

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) többszöri figyelmeztetése ellenére tavaly is súlyos milliárdok ragadtak benn az önkormányzatokat támogató állami fejlesztési keretekben. A rendelkezésre álló ilyen források 47 százalékát nem használták. Évek óta gond a helyhatóságok saját forrásainak hiánya, illetve a különböző állami pénzalapok elosztásának összehangolatlansága.

Eltiltott vállalkozók

A Szerencsejáték Felügyelet szeptember végéig már 15 millió forinttal több bírságot szabott ki, mint tavaly egész évben, s 11 vállalkozót eltiltott a tevékenység gyakorlásától. Egyre szaporodik az ajándéksorsolások száma, de az ellenőrzéseké is.

Bankszövetségi bírálat az FVM-nek

Élesen bírálja a Magyar Bankszövetség (MB) az agrártárca késlekedését és rossz szabályozását az úgynevezett kibontakozási hitelprogramban. Az MB szerint a különböző hitelezési konstrukcióhoz biztosított idei költségvetési agrárgaranciák nagy része kihasználatlan maradhat. A szövetkezeti érdekképviselet Torgyán József agrárminiszter leváltását sürgeti a hitelprogramokkal összefüggő, diszkriminatívnak tartott intézkedések miatt.

Vitatható a fehérorosz voksolás eredménye

Hivatalos bejelentés szerint érvényes volt a vasárnap rendezett fehéroroszországi parlamenti alsóházi választások első fordulója. Az EBESZ szerint a szavazásnál nem teljesítették a demokratikus normákat.
Világgazdaság Piactér