Nemzeti Fejlesztési Terv

Ezer milliárd folyt be az EU-tól

A Magyar Köztársaság költségvetésében megjelenő uniós kapcsolatokhoz tartozó támogatások fokozatos növekedést mutattak a 2004-2010 közötti időszakban, a 2004. évi közel 127 milliárd forint 2009-ben megközelítette a 870 milliárd forintot, majd 2010-ben elérte az 1.032 milliárd forintot - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az európai uniós támogatások 2010. évi felhasználásának ellenőrzéséről szóló tájékoztatója alapján hétfőn az MTI-vel.

Vaktölténnyel vadkacsára – hogyan költjük az unió pénzét?

Átléptünk az Európai Unió jelenlegi, hétéves (2007-2013) költségvetési időszakának második félidejébe. Az uniós fejlesztési források és támogatások elosztása az úgynevezett kohéziós politika keretében ezekben a hétéves periódusokban történik. Ebből az apropóból a Corvinus Egyetem oktatója, Szebeni Dávid közgazdász összefoglalta a pályázható források jelenlegi állapotát.

Túlsúlyban az energiagazdaság

Az elkövetkező évek gazdaságfejlesztését alapvetően meghatározzák az Új Széchenyi-tervben megfogalmazott irányok, prioritások. A kormány társadalmi
vitára bocsátotta a terv vitairatát. A legfontosabb területeket bemutató, az azokon tervezett lépéseket vázoló kormányzati elképzeléseket sorozatban mutatja be a Világgazdaság. Ma a zöldgazdaság kérdésköre kerül terítékre. Ez a fejezet – szakértők szerint is – nagyon fontos kérdéseket feszeget, ám csak a kívánatos célokat rögzíti, az odavezető út felvázolásával adós marad. Hiányossága, hogy szinte csak az energiagazdasággal foglalkozik. Kimarad belőle például a szintén munkahelyteremtő környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás.

Világgazdaság Piactér