Környezetvédelem

A klímatörvény elfogadása mellett lobbiznak a természetvédők

A Magyar Természetvédők Szövetsége sajnálattal vette tudomásul, hogy a Parlament nem fogadta el hétfőn az éghajlatvédelmi törvényt és a rövid távú gazdasági érdekek újra felülírták az össztársadalmi érdekeket – olvasható a szövetség közleményében.

Elborít minket az elektronikai szemét

Az ENSZ környezetvédelmi programjának keretében készült friss jelentés szerint a következő évtizedben komoly problémát okoz majd az elektronikai hulladék kezelése, mivel a fejlődő országok is egyre jobban kiveszik a részüket a berendezések vásárlásából.

Kiosztották a Környezet Védelméért Díjat

Az idén a cégek kategóriájában az Alcufer Kft., a magánszemély kategóriában pedig Galli Miklós nyerte el a Környezet Védelméért Díjat. A díjakat Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter adta át szombaton este Budapesten, a X. Környezetvédelmi Bálon - közölte a környezetvédelmi tárca sajtóirodája az MTI-vel.

Iparvédelem kontra jövő

Már nem csak a színfalak mögött lobbiznak a parlament előtt fekvő klímatörvény-javaslat ellen a hazai vállalatok, képviselőik közös nyilatkozatban támadták azt, mégpedig versenyképességi okokra hivatkozva.
Világgazdaság Piactér