Közélet

Újraszabályozatlan titkok

Éveket is késhet az üzleti titkokkal és a közérdekű adatokkal kapcsolatos jogértelmezési ellentétek feloldása -- értesült a Világgazdaság. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) ugyan készített tervezetet a személyhez fűződő jogok módosítására -- amely az üzleti titkokkal is foglalkozott volna --, a koncepció azonban a kedvezőtlen visszajelzések miatt lekerült a napirendről.

Torgyán mégsem frakcióvezető

Áder János házelnök Bánk Attilát tekinti az FKGP frakcióvezetőjének -- ezt jelzi kabinetfőnökének nyilatkozata. Torgyán József ennek ellenére magát vallja a képviselőcsoport első emberének. Orbán Viktor szerint kicsi az esély arra, hogy békés módon rendeződjenek a kisgazda belügyek.

Együttműködés csak a második körben

Legfeljebb a választások második fordulójában lehetséges az együttműködés az MDF és a Fidesz között, ennek megfelelően készül a választásokra a demokrata fórum -- jelentette ki Dávid Ibolya elnök. A legkisebb koalíciós párt elnökségi ülésén döntöttek az elnöki kabinet létrehozásáról.

További tűzoltóperek várhatóak

Újabb ötven önkormányzat válhat alperessé a közeljövőben, ha a helyhatóságok alkalmazásában lévő tűzoltók nem kapják meg pótlékaikat. Az összesen 6,5 milliárd forint teljes körű megtérítése törvény szerint járna az önkormányzatoknak -- hangoztatja Magyar Levente, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke.

Több hónapos késésben a program

Nem írták még ki az elektronikus közbeszerzés technikai megvalósítására vonatkozó eljárást -- tudta meg lapunk -- jóllehet megindításának határidejét a kormány 2000. július 15-ében szabta meg. A több hónapos késésről, illetve az ügy állásáról többszöri megkeresésünkre sem kaptunk tájékoztatást a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) informatikai kormánybiztosságán. Információink szerint az elektronikus közbeszerzésben a Magyar Posta Rt. is szerepet kíván vállalni.

cég került a listára

Pályázat alapján 188 cég került a minősített ajánlattevők jegyzékére. A meghívásos közbeszerzések egyik válfajában részvételre felkérhető gazdálkodószervezetek két évig szerepelnek a listán. Az ezzel kvázi zártkörűvé váló tendereztetéssel továbbra is kevesen élnek.

A korrupció visszaszorítása jegyében

Az ár súlyát legalább 65 százalékra kell növelni a jelenlegi 30-40 százalék helyett az eljárások elbírálásánál -- javasolja Perlaki Jenő fideszes képviselő a közbeszerzési törvény küszöbönálló módosítása kapcsán. Javaslattervezetét az Országgyűlés közbeszerzési bizottsága március 2-i ülésén -- a szakértők által készített csomaggal együtt -- tárgyalja meg.

Viattott Defend-megbízás

Várhatóan még ezen a héten meghozza döntését a közbeszerzési döntőbizottság a Magyar Posta Rt. és a Defend Kft. között létrejött megbízásos szerződés ügyében. A Group 4 Securitas Kft. ugyanis vizsgálatot kezdeményezett, mert sérelmezi, hogy az állami vállalat nem írt ki pályázatot.

Vizsgálatok minden szinten

Huszonegy embert azonosítottak azok közül, akiket a Fekete Angyal "segíthetett a halálba". Az emberöléssel gyanúsított ápolónő ügyével összefüggésben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) bezáratta a Nyírő Gyula Kórház érintett osztályának működését. Információink szerint Mikola István egészségügyi miniszter is vizsgálatot kért.

Frakcióvezetőből több is van

Az FKGP-nek jelenleg két frakcióvezetője van, ám mivel mindketten fegyelmi eljárás alatt állnak és párttagságuk is fel van függesztve, egyikük sem tölthetné be a tisztséget, ráadásul a pártnak elnöke sincs -- ez az abszurd konklúziója a kisgazdapárt-történet legutóbbi fejezetének. Torgyán József mérsékelt hangot ütött meg a frakció azon felével szemben, amely távol maradt a tegnapi ülésről.
Világgazdaság Piactér