Közélet

Eladják a sportingatlanokat

A jövőben 3-3,5 milliárd forint értékű sportingatlant értékesít a Sportfólió Közhasznú Társaság. Balázs Csaba, a kht. ügyvezetője lapunk kérdésére elmondta: cégük szakemberei 35 milliárd forintnyi állami sportvagyont regisztráltak az elmúlt fél évben.

Módosíthatják az összeférhetetlenségi törvényt

Az Igazságügyi Minisztériumban (IM) dolgoznak a képviselői összeférhetetlenségi törvény módosításán -- mondta szerdán a Magyar Rádiónak Dávid Ibolya. Az SZDSZ a házelnöknél összeférhetetlenségi eljárás megindítását, az MSZP a mentelmi bizottság elnökénél a testület összehívását kezdeményezte. Isépy Tamás (Fidesz) a Világgazdaságnak elmondta: elképzelhető, hogy az összeférhetetlenségi törvény hatpárti módosításra tesz javaslatot -- egyelőre ezek a Torgyán József építkezésével kapcsolatos ügy politikai következményei.

Multik a WINS mellett

Két multinacionális cég, a Sun Microsystem és az Oracle áll a 3600 internetújságból szemléző WINS Rt. mellé. A társaság a teljes magyarországi értékesítési jog eladására készül, és az információk témakörök szerinti gyűjtését is vállalja.

A szemétadó jelenthet megoldást

A gazdasági fellendülés mindenütt a világon együtt járt a hulladéktermelés növekedésével. Dániában egy évtized alatt a szemétadó kivetésével sikerült megfordítani a kedvezőtlen folyamatot. Ma már, a gazdasági fejlődés ellenére, csökken a lerakókban tárolt szemét mennyisége, és növekszik a hulladékok másodlagos nyersanyagként való felhasználása.

Koncepció készül a megújuló energiaforrásokról

Az idei 1 milliárdról 2002-re legalább 5 milliárd forintra növekszik az energiahatékonyságot és takarékosságot, valamint a megújuló erőforrásokból származó energia elterjedését ösztönző pályázati keret. A Gazdasági Minisztérium (GM) szakmai főtanácsosa szerint az év végéig elkészülhet a megújuló energiaforrások hasznosításának koncepciója, amely a környezetbarát energia arányának 6 százalékra emelését javasolja.

Kimerülőben az élővilág erőforrásai

Az élővilág erőforrásainak gyorsuló ütemű felélése miatt a természet folyamatos reprodukciójához szükséges terület már 30 százalékkal nagyobb, mint a Föld felszíne -- áll a Természetvédelmi Világalap (WWF) október végi jelentésében. A Föld kincseinek feléléséért elsősorban a fejlett államokat terheli felelősség, de az elmaradott országokban is fokozódhat a természet kizsákmányolása.

Kijelölték az ökoövezeteket

Beruházási és fejlesztési kedvezményeket nyújtó ökotérségek kialakítását javasolja a földművelésügyi tárca. A minisztérium kezdeményezését több szakmai szervezet és a programban érdekelt tárcák is támogatják.

Saját lábon állnak

Gazdálkodási tevékenységből és nemzetközi programokban való részvételből származik a zöldszervezetek bevételeinek többsége, s csak ezt követik az állami támogatások -- tudta meg a Világgazdaság. A zöldszervezetek anyagi helyzetét nehezíti, hogy egyre szigorúbbak az európai uniós pályázatok feltételei, s átalakul az állami források legnagyobb tételét jelentő környezetvédelmi alap célelőirányzat (kac) is.

Indul az új rendszerű NB II

Elkeltek a szombattól három csoportban kezdődő NB II-es amatőr labdarúgó-bajnokság nevei, a vételárról az üzletemberek nem nyilatkoznak. Az Amatőr Labdarúgó Alszövetség (ALSZ) irányítása mellett a nemzeti bajnokságokban (NB II-től a körzeti bajnokságokig) összesen 3200 sportegyesület több mint 120 ezer sportolója versenyez.

Jó képet vágnak hozzá

A Honvédelmi Minisztérium (HM) és az Arculat Kft. közti szerződés megfelel a törvényeknek, a benne foglaltak teljesítése előnyös mindkét félnek, ezért felbontása nem indokolt, személyi konzekvenciák levonására nincs ok -- áll a HM-nek a honvédelmi bizottság részére írott tájékoztatójában. Az kft. 10,1 millió forintot kapott honvédelmi témájú írások elhelyezésére.
Világgazdaság Piactér