Manager Magazin

Munka és magánélet

Sorozatunkban csúcsvezetőket kértünk fel, írják meg véleményüket, hogy érzik magukat üzletemberként, aktuálisan milyen gondolatok foglalkoztatják őket. Mindezt politikamentesen és az irányított vállalatot érintő mellőzésével. „Most nagyon kemény napjaim voltak, ez a hét különösen hajtós, leterhelt volt. A jövő hét jobb lesz! Ja, hogy a múlt héten is ezt mondtam? Nem hiszem.”

Hogyan lehet aluredőnnyel átvészelni a válságot?

2012-re vár csak üzleti fellendülést Koppány Zsolt. Az Aluredőny Kft. ügyvezetője több nyugat-európai vállalathoz is „bekopogott”, hogy ötleteket lásson és hozzon, ott milyen módszerekkel kezelik a válságot.

Tudatos gondolkodás

Sorozatunkban csúcsvezetőket kértünk fel, írják meg véleményüket, hogy érzik magukat üzletemberként, aktuálisan milyen gondolatok foglalkoztatják őket. Mindezt politikamentesen és az irányított vállalatot érintő mellőzésével. Környezetvédelem: sokáig olyan idegen és távoli, amolyan úri huncutság volt számomra. Aktivisták, akik – úgy tűnik – sohasem dolgoznak, és akkor is tüntetnek, ha szélerőmű épül – semminek sem tudnak örülni.

Válságban jobbak a nők

Saját megítélése szerint nem a női mivolta, hanem az általa elért szakmai sikerek miatt válhatott bankszövetségi elnökségi taggá Papp Edit, az Erste Bank Hungary Nyrt. vezérigazgatója. Úgy látja: az elmúlt időszakban világosan látszott, hogy az általa végzett munka mind elkötelezettségében, mind szakmaiságában jó és eredményes, ezt pedig a pénzügyi világban is értékelik.

A válság motiválja a mindennapjait

Az egykori olimpikon, műkorcsolyában világ- és Európa-bajnoki negyedik helyezett Tóth Attila ez év szeptember elsejétől a Nike magyarországi fióktelepének a vezetője. Versenyszerűen már régen nem lépett ugyan jégre, a sportmentalitás mégis átszövi mindennapjait.

Segítség kutyakötelességből

Hol húzódik a határ a vállalati CSR és a vállalatvezetők személyes jótékonysága között? Létezik-e a kettő egymás nélkül? Olyan menedzserekkel beszélgettünk, akik nemcsak céges színekben, hanem személyes meggyőződésből, szabadidejükben is tesznek egy-egy jó célért.

Két kapitány, közös munka

Nem felülről jövő utasításokkal és megszorításokkal lehet igazán eredményesen küzdeni a válság okozta nehézségek ellen, hanem csapatmunkával – vélik a Mercedes-Benz Hungária Kft.-nél, ahol ezt a filozófiát igazolja az is, hogy a cég élén két egyenjogú ügyvezető áll.

A pozitív gondolkodás hatalma

Sorozatunkban csúcsvezetőket kértünk fel, írják meg véleményüket, hogy érzik magukat üzletemberként, aktuálisan milyen gondolatok foglalkoztatják őket. Mindezt politikamentesen és az irányított vállalatot érintő mellőzésével.Amikor ezt a felkérést megkaptam, rögtön eszembe jutott, hogy semmiképpen nem akarok negatív témát választani. Elegem van abból, hogy csak a rossz hír a hír, mert kizárólag az adható el! Gondolom, a gazdasági válság hallatán is mindenkinek borsódzik már a háta.

Hamburgerimádó cégvezető

Műszaki diplomás, mégis egész eddigi pályafutása a McDonald’shoz fűzi Radek Janalíkot, a társaság magyarországi ügyvezetőjét. A „mekik” is megérezték a válságot, sőt, a vezető az áfaemelésnek sem örül, s bár nemrég megnyílt a századik egység, az idén már nem terveznek több üzletnyitást.

„Kincstári” optimizmus

A pénzügyi válság kellemetlen hatásai ellenére feltűnően optimisták a jövő kilátásait illetően a hazai privát bankárok. A kötelező derűlátás mellett ugyanakkor látszik, hogy mind ők, mind az ügyfeleik nagyon komoly leckéket kaptak az elmúlt időszakban, és a korábbinál jóval többre értékelik a hosszú távú kapcsolat előnyeit.
Világgazdaság Piactér