Önkormányzatok

Zűrzavar Gyulán

Vállalhatatlannak és veszélyesnek tartja a múlt héten elfogadott gyulai költségvetést a város lemondott gazdasági alpolgármestere. A polgármester szerint viszont nem kell csődtől tartani. A politikai helyzet továbbra is zavaros Gyulán.

Jövőre fizetni kell

Balatonalmádinak jövőre meg kell kezdenie annak a mintegy 900 millió forintos japán kölcsönnek a visszafizetését, amelyből az önkormányzat jelentős infrastrukturális fejlesztéseket finanszírozott az elmúlt hat évben. A hitelező időközben a magyar állam lett, de a város fizetési könnyítést kapott.

Szakmai vita az önkormányzatokról

Az önkormányzati alapjogok alkotmányban rögzített újraértelmezésére, a kötelező társulásokra, a törvényességi és a pénzügyi gazdálkodás ellenőrzésének új formáira tesz többek között javaslatot az az anyag, amely a Belügyminisztérium koordinálásával készült el. Az elképzelésekről február végén széles körű országos egyeztetés kezdődött.

Országos egyeztetés kezdődött

Megkezdődött az önkormányzati törvény módosításának -- esetleg egy új jogszabály megalkotásának -- előkészítése a Belügyminisztériumban. A tárca szakmai anyaga alapján májusig tartanak az országos egyeztetések az önkormányzati rendszer fejlesztésének lehetséges irányairól. A törvénytervezet várhatóan decemberre készül el.

Fejlesztések Nógrádban

A politikai kapcsolatoknak kisebb súlya van a beruházókért folytatott versenyben, mint a közművesítettségnek, a munkaerő-kínálatnak, illetve az adókedvezményeknek -- állítja Juhász Péter, Balassagyarmat polgármestere.

Korlátozott önkormányzati illetmények

Az önkormányzati köztisztviselők többsége rosszabbul járna, ha a helyhatóságok július 1-jétől csak lefelé térhetnének el az állami illetményalaptól. A köztisztviselői törvény kormány által tervezett módosításának elfogadása sok településen a polgármester fizetésének, illetve az önkormányzati képviselők tiszteletdíjának időleges befagyasztását is jelenti.

A városfejlesztés költségvetése

Polgármesterszemmel című rovatunkban önkormányzati vezetőket kérünk arra, fejtsék ki álláspontjukat az őket leginkább foglalkoztató, településüket érintő aktuális kérdésekről. Ezúttal Puszta Béla salgótarjáni polgármester írását közöljük.

Nehéz felülvizsgálat

Várhatóan tovább csúszik az önkormányzati finanszírozási reform előkészítése. Az átalakítás alapja a helyhatóságok feladat- és hatáskörének felülvizsgálata lenne, ám tavaly év végén befejeződött áttekintés ismét nem a várt eredményt hozta.

Versenyképesség és innováció

Polgármesterszemmel című rovatunkban önkormányzati vezetőket kérünk arra, fejtsék ki álláspontjukat az őket leginkább foglalkoztató, településüket érintő aktuális kérdésekről. Ezúttal Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester írását közöljük.
Világgazdaság Piactér