Turizmus

Vita a kaucióról

A Tan-Túra utazási vállalkozás hétfőn kérte a Gazdasági Minisztérium (GM) Ellenőrzési Közigazgatási Hivatalától, hogy töröljék a működő utazási irodák sorából. A kérést a cég nem indokolta. A hivatal illetékese közölte, az ügyben rövidesen határozatot hoznak. A GM-ben egyelőre még nincs végső döntés arról, milyen irányelvek szerint módosítsák az utazásszervező- és -közvetítő tevékenységet szabályozó kormányrendeletet.

Engedély nélkül működő irodákat találtak

Míg a vendéglátó-ipari egységeknél enyhe javulást, a szálláshely-szolgáltatásnál jelentős romlást tapasztaltak a fogyasztóvédők az idei idegenforgalmi főszezonban végzett ellenőrzések során. Több mint 50 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki.

A szakma elégedetlen

A korábbi évekhez képest gyenge volt Gyulán a nyári szezon, hiszen közel 10 százalékkal kevesebb vendéget fogadtak. A gyengébb nyári eredményen az ősz kedvező időjárása sem segített. Szakmai körökben úgy látják, a fő gond, hogy a termálturizmusra jellemző több hónapos főszezon Gyula esetében mindössze három-négy hétre zsugorodott.

Az eredmények tönkretétele folyik

Igaz, hogy a turizmus bevételei nőttek az elmúlt években, s az ágazat egyenlege kompenzálni tudja a fizetési mérleg hiányát, ám mindez a korábbi kormányok munkájának eredménye -- vélekedik Katona Béla. A szocialista képviselő szerint -- aki a parlament idegenforgalmi bizottságának elnöke -- félő, hogy a központosított pénzelosztás nem csak a turizmus céljait szolgálja majd. Álláspontja szerint az ágazat vállalkozóinak terheit enyhítendő szóba jöhet a turisztikai hozzájárulás megszüntetése is.

Prága komoly versenytárs

Kevés és nemritkán pontatlan információk állnak rendelkezésre Magyarországról a francia utazók számára, akik ezért nem tekintik kiemelkedő úti célnak hazánkat. A Magyar Turizmus (MT) Rt. -- kapcsolódva a 2001-ben sorra kerülő, Magyar kultúra éve című rendezvénysorozathoz -- jövőre kiemelt piacként kezeli Franciaországot.

Mindenki kivár

Az izraeli--palesztin konfliktus kiéleződése súlyos válságba sodorhatja az izraeli gazdaságot. Különösen az idegenforgalom került veszélybe, miután a folyamatos összetűzések miatt az irodák sorra mondják le az utakat. A magyar utazási irodák is bizonytalan időre felfüggesztették az izraeli programok lebonyolítását.

Közös vendégcsalogató

Eddig ötven pincészet csatlakozott a Nyitott Pincék Szövetséghez Magyarország tizennyolc borvidékéről. A hazai borturizmus fellendítését szolgáló kezdeményezés hozzásegíti a minőségi borokat kínáló pincészeteket, hogy összehangoltan, közös erővel fejtsenek ki marketingtevékenységet.

Internetcsatlakozással a vendégekért

Ahogy az üzletemberek számára egyre fontosabb lesz az internet használata, a szállodák is kénytelenek megfelelni az ezzel járó technológiai követelményeknek. A hotelláncok terveiben szerepel a szobák nagy sebességű világhálós csatlakozással való ellátása, sőt egyesek számítógéppel is felszerelnék azokat az ügyfelek megnyerése érdekében.

Egyre több ajánlat, egyre több panasz

Az utazási irodák elleni panaszok száma évről évre nő, ezért a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) tájékoztató füzetet jelentetett meg az utazni vágyók részére. A fogyasztóvédők elsősorban az utazók jogaira hívják fel a figyelmet.
Világgazdaság Piactér