Vállalatok

A drága kerozin is növeli a jegyárakat

Ismét az utazók húzzák a rövidebbet a kerozin árának emelkedése miatt. A légitársaságok ugyanis teljes egészében át fogják hárítani az üzemanyagárak emelkedéséből adódó költségeket -- jósolja elemzésében az American Express. Mindamellett az év vége előtt valószínűleg nem lesz jelentősebb jegyáremelés. Magyarországon a szakemberek 10-15 százalékos drágulást prognosztizálnak a következő két-három hónapon belül.

Áremelés előtt a légitársaságok

Részben a magas kerozinárak miatt november 1-jétől 4-7 százalékkal emelkednek a Légifuvarozók Nemzetközi Szövetségéhez (IATA) tartozó légitársaságok járatain az irányadó díjtételek -- a kelet-európai célállomásoknál 5-7, a nyugat-európaiaknál 4-6 százalékkal. A lapunk által megkérdezett cégek jórészt még kivárnak, holott például a Malév az idén a múlt évi 12 milliárd forint kétszeresét költi üzemanyagra.

Szűkült az autópiac

Bár a háromnegyed éves hazai gépjármű-értékesítés adatai csak a bővülés lassulását mutatják, a július--szeptember időszakban már kevesebb jármű kelt el, mint az elmúlt év azonos időszakában. A jármű-értékesítés csökkenésére évek óta nem volt példa Magyarországon.

Tizennégy hónap múlva nyílik az árampiac

Tizennégy hónap múlva, a piac 25 százalékának felszabadításával kezdődik és legfeljebb 2010. január 1-jéig tart majd a magyarországi villamosenergia-piac megnyitása a Gazdasági Minisztérium pénteken ismertetett javaslata szerint. Az előzetes számítások szerint a többletkapacitások költsége 60, az átállási költségek pedig 39 milliárd forintot tesznek ki, 2010-ig összesen. Minderről Hónig Péter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára tájékoztatta a Világgazdaságot.

Hagymából jelentős importra szorulunk

A szakértők a következő hónapokban jelentős hagymaimporttal számolnak, és azzal, hogy az elmúlt évtized legkisebb termése miatt jóval többet kell majd fizetni az áruért. Az idei, legfeljebb 100 ezer tonnára becsült termés jóval a korábbi évek 130--190 ezer tonnás hozama alatt marad. Ennek csaknem a felét a feldolgozóipar szárítmányként hasznosítja, illetve hűtő-, konzerv- és más feldolgozóipari üzemekbe kerül.

Egy cégbe szervezte magyar vállalatait a Philips

Októbertől egy cégként működnek tovább a magyarországi Philips-érdekeltségek -- derül ki cégbírósági forrásokból. A holland anyavállalat döntése nyomán az itteni csoport a jövőben Philips Industries Kft. néven folytatja tevékenységét.

Fúziós lázban a hazai cégek

Egyre több a cégfelvásárlás és -egyesülés Magyarországon, az első fél évben 132 ilyen tranzakció történt, ami 50 százalékos növekedés 1999 hasonló időszakához képest -- állapítja meg a PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó cég felmérése.

Felszállóágban a vidéki repterek

Az ÁPV Rt. legutóbb októberre ígérte a vidéki repterek eladásáról szóló pályázat kiírását, amelyre -- amint körkérdésünkből kiderül -- már többféle tervvel és befektetőjelölttel is rajtra készen várnak az önkormányzatok. A héten végszavazásra váró Balaton-törvény elfogadása elsőként a szentkirályszabadjai reptér iránt keltheti fel a befektetők érdeklődését.

Olcsóbb lesz a feldolgozás

Jövőre jelentősen csökkenti tarifáit a hulladékok összegyűjtésével és hasznosításával foglalkozó Recycling Austria AG. Ez komoly megtakarítást jelent az osztrák gazdaságnak.

A US Steelé a kassai vasmű

A Kelet-szlovákiai Vasmű Rt. (VSZ) részvényeseinek közgyűlésén csütörtökön szentesítették a gyár eladását. Az üzem kohóipari része ezentúl teljes mértékben a US Steel amerikai konszerné. A közgyűlésen jelen lévő, 13,5 millió részvényt birtokló tulajdonosok 99,98 százaléka a US Steel-akvizíció mellett szavazott.
Világgazdaság Piactér