Vállalatok

Évi három egység a láncban

Az idén újabb három egységgel bővül a Plaza Centers hálózata, melynek jelenleg kilenc bevásárló-szórakoztató központja van. A beruházó társaság Magyarországról kiindulva a régióban is megkezdte terjeszkedését, és Varsóban már meg is nyitotta első egységét.

Szakmai fórum a szezon előtt

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) az idei idegenforgalmi szezonban is kiemelt figyelmet fordít az ágazat vállalkozóinak vizsgálatára. Arra azonban nincs kapacitásuk, hogy az utazási irodákat az eddiginél alaposabban ellenőrizzék. Az Utazás 2001. kiállításon az idén ismét jelen lesznek a felügyelők.

Parkjaiba menekül a rajzfilmbirodalom

A Walt Disney felszámolja a Go.com internetes vállalkozását, amely az elmúlt évben közel 400 millió dolláros veszteséget halmozott fel. Ezzel együtt a Disney Internet Group részvényeit az anyavállalat papírjaira cseréli le.

A Kisosz nem támogatja a kiterjesztést

A Gazdasági Minisztérium (GM) egyelőre vizsgálja, hogy kiterjessze-e az Országos Idegenforgalmi Munkaadók Szövetsége és a Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet által megkötött kollektív szerződést (ksz). Amennyiben ezt a kérést a GM indokoltnak tartja, úgy a ksz az gazat minden vállalkozására érvényes lesz. Az egyik érintett szervezet, a Kisosz nem t mogatja a kérést.

A csábító Microcell

Egy kevéssé ismert finn cég, a Microcell Oy információtechnológiai szakembereket csábított el a Nokia termelésfejlesztési részlegétől. A Kauppalehti című üzleti napilap úgy tudja, hogy eredeti bérük kétszeresét fizeti új munkatársai némelyikének.

Gondban az osztrák húsipari cégek

Ausztriában egyre több jel utal arra, hogy a sertéstenyésztésben a gyógyszerekkel való visszaélés már a 60-as évekre visszanyúlik, de a 80-as évek eleje óta nyilvánossá is vált. Az illetékes minisztert egyre több támadás éri, miközben a húsfogyasztás csökkenése miatt egyre súlyosabb gondokkal küzd az egész húsipar.

Ismét tárgyal a KLM

Újra felvette a kapcsolatot a légiszövetségi előkészületekről a KLM és az Alitalia, de az SAirGroup is inkább valamely szövetség tagjaként látná a Swissairt, mint eladná akár egy kis üzletágát is. A Lufthansa múlt évi kihasználtsági mutatói jelentősen javultak, az Austrian Airlines pedig kilenchavi vesztesége dacára nyereséget remél 2000-re, és szeretné megerősíteni a Star Alliance-ban betöltött helyét.

Megbüntették a TPSA-t

Rekordösszegű büntetéssel sújtotta a helyi hatóság Lengyelország vezető távközlési szolgáltatóját, a TPSA-t. A 13 millió dollárnak megfelelő pénzbüntetést azért szabták ki a cégre, mert nem mérsékelte eléggé a belföldi távhívási tarifáit, amelyekben még monopóliumot élvez.

Nem keveslik a hat százalékot a szolgáltatók

Ma éjfélig jelenthetik be villanyórájuk állását az Elmű Rt.-nek azok a lakossági fogyasztók, akik szeretnék, hogy az új áramárak alkalmazása előtt lezárják számláikat, s február 1-jétől tiszta lappal induljanak. Akik nem teszik ezt, azok esetében folyamatosan állnak át az új, 6 százalékkal magasabb árakra.

Önállósul a közlekedési eszközök üzletága

Önálló cégbe szervezi egyik üzletágát, és Tápiószelére költöztette a teljes forgógépgyártást a Ganz Transelektro Rt. A néhány hónapja ismét magyar kézben lévő, egykor Ganz Villanyként ismert iparvállalat vezérigazgatója szerint az átszervezés nyomán létszámleépítés nem várható, de a költséggazdálkodás alapos felülvizsgálatra szorul.
Világgazdaság Piactér