Vállalatok

Újabb cégfúziós rekordév

Az előrejelzések szerint a fúziók az idén is rekordot dönthetnek Európában és a tengerentúlon egyaránt. E mögött persze néhány óriás egyesülése áll: az AOL és a Time Warner, a WorldCom és a Sprint vagy a Bell Atlantic és a GTE összefonódása. A nyár derekára megfordult tendecia nyomán az európai cégek amerikai felvásárlásai most már nagyobb ütemben nőnek, mint a tengerentúliak itteni ügyletei.

Keretegyezményt készít elő a WHO

Egyes dohánygyárak békülékeny, mások kemény hangon igyekeznek józanságra inteni az Egészségügyi Világszervezet vezetőit a dohányzással kapcsolatos keretegyezmény tervezetével kapcsolatban. A Philip Morris (PM), a Reemtsma és a British American Tobacco (BAT) is kész az együttműködésre, ám az utóbbi két társaság szerint az egyezménytervezet néhány passzusa túllép a WHO hatáskörén.

Gyulai pozíció a brit piacon

A Gyulai Húskombinát Rt. jelentős piaci pozíciót szerzett Nagy-Britanniában. A hosszú távú kereskedelmi együttműködés érdekében az exportszalámit a gyáron belül egy elkülönített részlegben készíti. Az úgynevezett Traceability System gyártási eljárás bevezetését a napokban auditálta a brit Campoen Chorleywood magyarországi leányvállalata.

Folyamatosan újít a Fux Rt.

A megyei területfejlesztési tanács bő 9 millió támogatásával, összesen 23,8 millió forintos beruházással megteremtették a minőségi vashuzalgyártás feltételeit a miskolci Fux Rt.-nél. A cég két év alatt minőségi vashuzalgyártást hozott létre.

Öt év múlva dönteni kell Paksról

A paksi atomerőmű kiváltásáról szakértők szerint legkorábban 2005-ben kell dönteni. Ehhez azonban minél előbb hozzá kell látni az ország energiastratégiájának megfogalmazásához -- mondta érdeklődésünkre a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Hónig Péter megerősítette, hogy az árampiaci nyitás körüli bizonytalanságok miatt nem készült el az ország kétéves erőmű-fejlesztési terve októberre.

A túlélésért küzd a Pannon Air

Az izraeli politikai helyzet tovább nehezíti a Pannon Air működését, amely azonban november--decemberben már több járatot indít déli célpontokra -- ezen megrendelések bevételei biztosítják túlélését. Az év eleje óta a hazai piacon működő chartertársaság a jövő évre már több külföldi céggel is kötött szerződést.

Elboldogul a Topvar

Az alkalmazotti rt.-ként csak szlovák tőkével működő nagytapolcsányi (Topolcany) Topvar sörgyár a következő években se tervezi külföldi stratégiai partnerek beléptetését. A helyi nyersanyagból készülő Topvar sört külföldön is elismerik -- írja a pozsonyi Pravda.

Az első lépés a térségben

A japán kozmetikai cégcsoport, a Shiseido megnyitotta első kelet-közép-európai üzletét Budapesten. A beruházás mintegy 500 ezer márkába került. A Váci utcai üzletben a Carita saját termékei is megtalálhatók.

Internetes címek franchise-ban

Az Internetszolgáltatók Tanácsa (ISZT) által alapított közhasznú társaság veszi át a jövőben az internetes címek (domain) regisztrációját és nyilvántartását. Az egyesület mellett működő társaság franchise-rendszert dolgozott ki, amely lehetőséget teremt, hogy december 1-jével bármely szolgáltató regisztrációs feladatokat vállaljon magára.

Duplázna a Conoco Magyarországon

Nyolcszázalékos piaci részesedés megszerzését tűzte ki célul a Jet benzinkúthálózatot üzemeltető Conoco Magyarországon, s ehhez a következő esztendőkben legalább évente tíz új töltőállomást építenek, de nem zárkóznak el meglévő láncok felvásárlásától sem -- derült ki a cég tegnapi sajtótájékoztatóján.
Világgazdaság Piactér