Korábban a VG is beszámolt az Index értesüléséről, miszerint hamarosan bejelentheti visszavonulását Hosszú Katinka. A portál azt írta, hogy az úszó az idei fukuokai világ-, valamint a római Európa-bajnokságon a tervek szerint még rajthoz áll, aztán befejezi a versenyszerű úszást. Később reagált a hírre, majd a hétvégén a Nemzeti Sportnak tett bejelentést a többszörös olimpiai bajnok.

Fotó: Illyés Tibor / MTI

Azt nem mondom, hogy így van rendjén, de az évek során azért már hozzászokhattam ahhoz, hogy olyanok jelennek meg rólam, melyek kapcsán még én sem tudom, miről is van szó – ki és honnan vette az információkat 

– nyilatkozta Hosszú Katinka. Hozzátette: érti, hogy miért merült fel egyesekben a visszavonulása, ez azonban szerinte alaptalan feltevés 2022-ben.

Biztos, hogy egyszer visszavonulok, és az is biztos, hogy már sokkal kevesebb van előttem, mint mögöttem az úszásban – a sajtóban megjelent állítások között szerepelt egy igaz kijelentés is, hiszen valóban harminchárom éves leszek májusban, és ezt azért kicsit sajnálom, mert még mindig élvezem az úszást 

– mondta.

„Egyértelműen kijelenthetjük, hogy én aztán tényleg megsínylettem a koronavírus-járványt. Utálok kifogásokat keresni, Tokió előtt sem tettem, noha valójában azt sem tudtam, mi történik velem és körülöttem: 

egyszerűen nem voltak kapaszkodóim, nagyjából nyolc éve nem történt olyan velem, mint a járvány idején. Nem voltak versenyek, nem haladtam a megszokott út mentén, nem tudtam egyről a kettőre lépni, kicsit úgy éreztem, emiatt hátrányban is vagyok a többiekhez képest”

– jelentette ki.