A Nike megszüntette együttműködését Kyrie Irvinggel, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Brooklyn Nets sztárjával – számoltak be róla egybehangzóan amerikai sajtóorgánumok.

NBA: Brooklyn Nets vs Cleveland Cavaliers
Kyrie Irving, Nike
A Nike megszüntette együttműködését Irvinggel.
Fotó: Anadolu Agency via AFP

A sportszergyártó már egy hónapja jelezte, hogy

már nem tervezi piacra dobni a játékos új, nevével fémjelzett cipőjét.

Az ügy előzménye, hogy az olimpiai és világbajnok kosaras megosztott a közösségi oldalán egy olyan dokumentumfilmre mutató linket, amely sok bírálatot kapott az Egyesült Államokban antiszemita, homofób, nőgyűlölő és iszlámellenes tartalma miatt.

Nem ez az első alkalom, hogy Irving megosztó véleménnyel kerül a hírekbe. Év elején oltásellenességéről adott hangot, ráadásul, mivel nem volt hajlandó beoltatni magát, nem hagyhatta el New York államot, így az idegenbeli NBA-meccseken nem lehetett csapata segítségére.

A Nets és Irving nem sokkal később félmillió dollárt adományozott közösen egy diszkrimináció ellen küzdő civil szervezetnek, ám a 30 éves játékos – aki később törölte a sértő linket – két sajtótájékoztatón sem volt hajlandó nyilvánosan elhatárolódni a filmtől. Emiatt Adam Silver, az NBA főigazgatója élesen bírálta Irvinget, akit klubja rasszista megnyilvánulásért ötmeccses eltiltással büntetett.

 

A 2016-ban a Clevelanddel NBA-bajnok kosaras aztán egy bejegyzésben elnézést kért tettéért, és közölte, nem akart senkit megbántani.

Irving és a Nike együttműködése 2011-ben kezdődött.

Nem a Nike az első nagy sportszergyártó, amelyik megválik megosztó tartalmakat publikáló sztárjától. Az Adidas október végén bontotta fel a Kanye Westtel fennálló együttműködését, miután a rapper és tervező több botránykeltő kijelentést tett. Novemberben pedig vizsgálatot is indítottak az elmúlt időszakban Ye művésznéven ténykedő West ellen, miután kiderült, hogy a munkamegbeszéléseken szexfelvételeket mutogatott.

Sokat veszít Kanye West kirúgásával az Adidas

Az Adidast egyik csapás éri a másik után: a Kanye West rapperrel való szakítás, a kínai bevételek apadása és a recessziós szelek nem kedveznek a sportszergyártónak, amelynek gondjait a katari labdarúgó-világbajnokság enyhítheti.