Pénz- és tőkepiac

Megsárgulnak a zöldenergia részvények?

Befektetési szempontból a 2020-as év egyik legforróbb témáját egyértelműen a megújuló energiatermeléshez kapcsolódó részvények jelentették, többek között azért is, mert ezeknek a papíroknak a teljesítménye magasan túlszárnyalta a piaci átlagot. Ugyanis míg az S&P Global Clean Energy Index tavaly 140 százalék felett teljesített, addig az átlagos részvénypiaci teljesítményt jól közelítő MSCI ACWI Index nem érte el a 17 százalékot sem 2020-ban. Idén viszont fordított volt a felállás, azaz a „tiszta energia” részvényindex 19,1 százalékos esésével szemben a részvénypiacok átlagos teljesítménye 13,2 százalékos emelkedést mutatott az első hét hónapban.

Fotó: Pixabay

Véleményem szerint azonban tévedés azt gondolni, hogy a zöld papírok idei rosszabb teljesítménye miatt el kell felejteni ezt a szektort. 

Ugyanis a közeljövő egyik legmeghatározóbb megatrendjéről beszélünk, amelybe hatalmas összegű beruházások fognak megvalósulni a jövőben. Az Egyesült Államok elnökének programja például 2050-re az ország karbonsemlegességét, és az energiaigény 100 százalékban zöldenergiából történő kielégítését tűzi ki célul. Európa ugyancsak elkötelezett e téren, hiszen 2030-ra az 1990-es szinthez képest 55 százalékkal csökkentené a karbonlábnyomát, 2050-re pedig az öreg kontinens is elérné a karbonsemlegességet. Ha Ázsiára tekintünk, a kínai energiaügyi ügynökség szerint 2025-re zöldenergia fedezi majd az ország energiaszükségletének a felét. 

Kérdés tehát, hogy ilyen jövőkép mellett mi az oka a zöldenergia részvények idei gyenge szereplésének.

A tavalyi szárnyalás sok olyan befektetőt is erre a piacra vonzott, aki csak a hullámot szerette volna meglovagolni, és nem hosszú távon gondolkodott. Ennek lett a következménye a magas értékeltség és a februárban kidurranó piaci buborék. Azóta viszont az értékeltségi szintek jelentősen javultak, és az érdeklődés is töretlen e papírok iránt. Például a zöldenergiába fektető iShares Global Clean Energy ETF-be is folyamatos volt a beáramlás idén, így az alap piacon lévő értékpapírjainak darabszáma több mint 60 százalékkal nőtt, és már közel 6 milliárd dollár a vagyona. Ráadásul a februári esés óta az alap árfolyamingadozása is a historikus átlagra szelídült, így a hosszú távon gondolkodó befektetők számára vonzó célpont lehet az alap.

zöld energia
Kapcsolódó cikkek