Telekommunikáció

A GVH zöld utat adott a Digi és az Invitel fúziójának

Feltételek és kötelezettségek előírása mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hozzájárult ahhoz, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t - közölte a hatóság.

A közlemény szerint a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. 2017. augusztus végén jelentette be a GVH-nak, hogy meg kívánja vásárolni az Invitel Távközlési Zrt.-t.

Az ügyben a azért indított versenyfelügyeleti eljárást, mert felvetődött, hogy a tranzakció káros versenyhatásokkal járhat egyes érintett piacokon.

Mindkét érintett vállalkozás a hazai vezetékes távközlési piac jelentős, országosan aktív szereplője, több százezer előfizetőnek nyújt vezetékes telefon-, internet-, vezetékes műsorterjesztési (TV) és egyéb szolgáltatásokat.

Forrás: MW

A közlemény szerint a DIGI-nek 16 településen kell értékesítenie a megszerzett Invitel hálózatait 6 hónapon belül, ellenőrző biztos felügyelete mellett, valamint 25 településen kell kilépnie a tőle független vezetékes távközlési hálózatokra vonatkozó bérleti szerződésekből.

A GVH az ügyet lezáró határozatában előírta a fenti utólagos feltételeket és kötelezettségeket, és megállapította, hogy ezek együttes teljesülése esetén kiküszöbölhető a verseny jelentős mértékű, az összefonódásból eredő csökkenése – közölte a versenyhivatal.

A Vodafone csoport szerdán bejelentette, hogy 18,4 milliárd euróért felvásárolja a Liberty Global amerikai kábelszolgáltató cég németországi és közép-európai leányvállalatait.

 

Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárás Invitel Távközlési Zrt. DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.
Kapcsolódó cikkek