Telekommunikáció

Kihagyhat egy ziccert a Samsung az új Note-nál

Úgy tűnik, kimarad az egyik nagyon várt újítás, a kijelzőbe integrált ujjlenyomat-olvasó a Galaxy Note 9-esből, de a jövőre érkező Galaxy S10-esben már felbukkanhat ez a megoldás.

Szokatlanul mozgalmas időszak van mögöttünk, ami a Samsung mobilokról kiszivárgott információkat illeti, ugyanis a Galaxy Note 9-esről és a Galaxy S10-esről is derültek ki érdekességek az elmúlt napokban. A Note 9 kapcsán tudhatjuk meg korábban, hogy mennyire helytállóak az új hírek, ugyanis elképzelhető, hogy már júliusban bemutatják ezt az eszközt.

A Samsung Note szériája külön helyet foglal el a phabletek – a méretet tekintve az okostelefonok és táblagépek közötti mobilok – kategóriájában, azonban a Note 7 fiaskója után érezhetően óvatosabbá vált a cég, igaz, a Note 8 így is több újdonságot hozott, és a teljesítményt tekintve is a legjobb készülékek közé tartozik. A Forbes legfrissebb beszámolója szerint azonban az új Note külsejében kevés változást hoz elődjéhez képest, és

egy korábban sokak által biztosra vett funkció is hiányozhat belőle.

A magazin egy Ice Universe nevű felhasználó Twitter-bejegyzése alapján korábban a Note 9 több jellemzőjéről is beszámolt. Eszerint valószínűleg még jobb speciális tollat kap majd, mint elődje, továbbfejlesztik a kameráit – főleg az előlapi esetében várhatók izgalmas újítások –, sokkal erősebb akkumulátorral látják el, a felhasználói felületen is lesznek meglepetések, és a Samsung saját mesterségesintelligencia-alapú asszisztense, a Bixby 2.0-s verzióját kapják majd a felhasználók az új eszközzel.

Forrás: AFP

Talán a legérdekesebb korábbi információ az volt, hogy a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót kap majd az eszköz. Nos, a Forbes új információk alapján arról számolt be, hogy

ez utóbbi funkció mégsem kerül be a Note 9-esbe, a külső megjelenésében pedig mindössze annyi különbség lesz az új és a régebbi modell között, hogy a mostani készülék 2 milliméterrel rövidebb lesz.

Viszont ami kimarad a Note 9-esből, az könnyen lehet, hogy benne lesz a Galaxy S széria új tagjában, azt azonban csak a jövő évi Mobile World Congressen ismerhetjük meg, ha a Samsung tartja magát az eddigi szokásaihoz. A dél-koreai Chosun Economy című lap arról számolt be, hogy a Galaxy S10 és S10+ már megkapja a kijelzőbe beépített ujjlenyomat-olvasót. Ez azért izgalmas kérdés, mert az idén bemutatott S9-es modelleknél – hogy minél nagyobb lehessen a kijelző – a Home gombot meg kellett szüntetni, az ujjlenyomat-olvasót pedig a készülék hátulján kellett elhelyezni.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja

note galaxy ujjlenyomat-olvasó Samsung
Kapcsolódó cikkek