Telekommunikáció

Néhány cég nagyot profitál az informatikushiányból

Sikeresek a néhány hónapos programozó tanfolyamokat kínáló iskolák, több ezer karrierváltót átképeztek és juttattak munkához, több száz vállalkozás áll lesben a végzett diákokért.

Informatikusok tízezrei hiányoznak a magyar gazdaságból – kongatták a vészharangot négy évvel ezelőtt, erre válaszként 2015–2016-ban sorra indultak a bootcamp jellegű, néhány hónapos informatikusképzést kínáló vállalkozások. Néhányan közülük ma már külföldön is terjeszkednek, van, amelyik több százmilliós tőkebefektetésekhez jutott, de munkavállalók ezreit képezték át informatikusokká. A piac dinamikus bővülését az egyes iskolák eredményei és fejlődése is alátámasztja.

A Green Fox 2015 októberében indította juniorprogramozó-képzését húsz hallgatóval, idén áprilisban már a 12. évfolyamukon kezdik meg a tanulást. A négy hónapos képzés utolsó szakaszában a hallgatók négyfős csapatokban már konkrét projekteken dolgoznak. A képzés sikeres elvégzése után az elhelyezkedésben is segítenek, több mint hatvan partnercégük van, amelyek a frissen végzett szakemberek zömét szerződtetik. A képzés ára 1-1,5 millió forint, csomagtól függően. Budapesten már több mint 510 hallgató végezte el sikeresen a tanfolyamot, és már a tavaly szeptemberben indított prágai iskolájukban is végeztek az első kurzus résztvevői. Minden tíz hallgatóból kilencen IT-területen helyezkedtek el. Tavaly 300 millió forintos kockázatitőke-befektetést kapott a cég a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Irinyi II. Kockázati Tőkealapból és Balogh Péter Baconsult angyalbefektető csapatától.

Képünk illusztráció – Fotó: Oláh Tibor / MTI

A PROGmasters 2016-ban indította el a képzését, a négy hónapos tanfolyam ára 990 ezer forint, de arra is van lehetőség, hogy a hallgatóik halasztva, 18 hónapon keresztül, részletekben fizessék ki a tandíjat, miután elhelyezkedtek. Olyan ösztöndíj-lehetőség is van, amelynél a képzést a leendő munkaadó finanszírozza. Továbbá az iskola a tandíj felére szóló pénzvisszafizetési garanciát ad arra az esetre, ha az elhelyezést kérő hallgató a végzést követő három hónapon belül mégsem jut szoftverfejlesztői munkához.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

képzés informatikushiány programozás oktatás
Kapcsolódó cikkek